Egy pincéből került elő Horthy Miklósné titkos naplója
2015. november 13. 10:07 MTI
Megjelent Horthy Miklós feleségének naplója, amelyet a család németországi fogsága alatt vetett papírra. A kötetet csütörtökön mutatták be Budapesten. A bemutatón Bern Andrea történész, a kötet szerkesztője elmondta: a három vékony füzetből álló naplót a Horthy-család hagyatékában találta Dél-Angliában egy pincében.
Korábban
A történész még 2014 tavaszán érkezett Angliába a hagyaték feldolgozására, és a munka során találta meg a pincében, egy váza mögött azt a dobozt, amelyből a napló is előkerült. A volt kormányzó felesége Bajorországban, Szálasi Ferenc hatalomátvétele és a Horthy-család Németországba hurcolását követően, 1944. november 6-án vetett papírra a napló első mondatát, és 1945 decemberében fejezte be a harmadik kötetet. Elsősorban a személyes történéseket rögzítette, politika, vagy érzékeny információ szinte egyáltalán nincs a gondolatok között - mondta a történész, aki megjegyezte, hogy a kötet visszafogottságából arra lehet következtetni, Horthy Miklósné tartott attól, hogy a napló rossz kezekbe kerülhet.
Bern Andrea szerint több dokumentum és levél is előkerült a hagyatékból, amelyek feldolgozása még folyamatban van. Horthy Miklósné levelezett több akkori politikussal, sőt még XII. Pius pápával is. Horthy István Sharif, a kormányzó unokája, aki - bár nagyon fiatalon - tanúja volt a család hányattatásának a németországi fogságban, elmondta: nagymamája valószínűleg saját magának készítette a naplót, és azért nincs benne politikai vonatkozású információ, mert egyébként sem szerette ezt a témát.
Horthy István hároméves volt, amikor a családot Budapestről elhurcolták a németek, de - mint megjegyezte - élénk emlékei vannak arról az időszakról. Emlékei szerint Horthy Miklósné "nagyon fegyelmezetten" vezette a naplót, viszont biztonsági okokból kihagyta belőle azokat az információkat, amelyeket úgy ítélt meg, árthatnak a rokonainak.
A bemutató kapcsán az MTI-vel megosztott háttérinformációk szerint a Horthy-család dokumentumait, levelezését, fényképeit hosszú évtizedeken át őrizte Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, Horthy Miklós idősebb fiának özvegye. Miután 2013-ban elhunyt, a hagyaték fiára, ifjabb Horthy István Sharifra szállt. Horthy Miklós unokája úgy döntött, hogy történész szakértők bevonásával elkezdi feldolgozni a hagyatékot. A család folyamatosan dolgozza fel az előkerült dokumentumokat, amelyeket szakértők segítségével kötetekbe is rendeznek.
A Horthy-család a Libri Könyvkiadóval kötött megállapodást a családi dokumentumok folyamatos magyarországi megjelentetéséről. Ennek első lépéseként jelenik most meg Horthy Miklós feleségének naplója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.