70 éve ért véget a japán-amerikai rémálom
2015. december 18. 15:29
„Egy japó mindig is japó marad” – nyilatkozta az 1941. december 11-én az amerikai nyugati védelmi parancsnokság élére kinevezett altábornagy, John L. DeWitt. A katonatiszt hozzáállása jól jellemzi azt a hangulatot, amely a Pearl Harbor-i japán támadást követően eluralkodott az amerikai társadalmon.
Korábban
Sokak meggyőződésévé vált, hogy a japán-amerikaiak fényjelekkel kommunikálnak a közelben ólálkodó japán bombázókkal, és volt, aki azt találta furcsának, hogy a japán-amerikaiak paradicsomültetvényein lévő napernyők mindig a legközelebbi légitámaszpont felé mutatnak.
A nyugati parti városok elleni támadástól való félelem légkörében született meg 1942. február 19-én a 9066-os elnöki rendeletet, amelyben felhatalmazást adott az illetékeseknek arra, hogy az általuk kijelölt katonai körzetekből bárkit kitelepítsenek, ha azt „szükségesnek vagy kívánatosnak” tartják. Az internálás legalább 110-120 ezer japán-amerikait érintett, annak ellenére, hogy a kitelepítettek több mint kétharmada már az USA-ban született. Az amerikai hadsereg figyelmeztetésének köszönhetően néhány ezren a kitelepítések megkezdése előtt, „önként” elhagyták a „tiltott zónát”. Sokakat arra kényszerítettek, hogy az internálás előtt – jóval áron alul – adja el az otthonát. Bár Hawaiion több mint 150 ezer japán származású élt, mindössze 1200-1800 főt zártak táborokba, mivel a többiek munkaerejére szükség volt.
A lágerek távol álltak attól, hogy haláltáboroknak nevezhessük őket, mindazonáltal tény, hogy az amerikaiak több tízezer, etnikai-faji kritériumok alapján elkülönített személyt kényszerítettek arra, hogy fegyveresen őrzött lágerekben éljenek. David C. Pratt dandártábornok csak közel 3 évvel később, 1944. december 17-én jelentette be, hogy januárjától a japánok visszatérhetnek otthonaikba. Az utolsó tábort ennek ellenére csak 1946 márciusában zárták be. Ronald Reagan 1988-ban az amerikai kormány nevében hivatalosan is bocsánatot kért, és minden egykori internált számára 20 ezer dolláros segélyt biztosított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.