Három tucatnyi hajóroncs került elő Bizánc kikötőjéből
2015. december 28. 10:59 Pallag Zoltán
Isztanbul Yenikapı negyedében útépítés közben Theodosius kikötőjének újabb területei kerültek napvilágra, adta hírül a Hürriyet Daily News. Többek között egy L-alakú építmény, amely a kikötő hullámtörője lehetett. Az egyik legizgalmasabb lelet a Yenikapı 12 nevű, 9. században elsüllyedt 8 méter hosszú és 2.8 méter széles hajóroncs.
Korábban
A Yenikapı térre vezető út építését megelőzően tárták fel a Theodosiusi Kikötő eddig ismeretlen részeit. Az út az Eurázsia Alagút része lesz. A 3.34 kilométer hosszú tenger alatti csatorna Isztambul ázsiai és európai részeit köti össze egymással. A csatornát 2016-ban tervezik megnyitni, autóval mintegy 15 perc alatt lesz átjárható. A területen 2004 óta Törökország legnagyobb felületű régészeti feltárását vezette az Isztambuli Régészeti Múzeum.
A munkáknak idén év végén lett vége, árulta el a Múlt-kornak Serdar Egemenoğlu régész, aki azt is elmondta, hogy a legtöbb munkát most az itt talált amphora-típusok meghatározása, készítési idejének megállapítása, a restaurálás és a konzerválás adta. A nagy földmunkákkal már néhány éve végeztek. Az ásatás számos fontos, érdekes eredményt hozott. Harminchat bizánci hajóroncsot találtak a területen, de neolitikus lábnyomok is előkerültek, és több ponton sikerült tisztázni a Kr. e. I. évezred legfontosabb kikötőjének szerkezetét, illetve a kiterjedéséről is pontosabb képet kaptak a kutatók, a kikötő világítótornyát és hullámtörőjét is megtalálták.
Az egyik legizgalmasabb lelet a Yenikapı 12 nevű 8 méter hosszú és 2.8 méter széles hajóroncs, árulta el Egemenoğlu. A hajó a 9. században süllyedt el a rakományával együtt, amiből leginkább a krími amphorák maradtak meg, de cseresznyemagokat is találtak a hajóban. Az ásatásokon 18-19. századi oszmán épületek alapjait is azonosították, amelyeket a feltöltött kikötőre építettek. A múzeum munkatársai szerint újabb hajóroncsok is lehetnek az újkori struktúrák alatt, írta a Hürriyet Daily News. Az útépítő cég tart attól, hogy a munkálatok elhúzódhatnak, ezért határozottan sürgeti, hogy minél előbb távolítsák el a területről a régészeti leleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05