10 érdekesség Abraham Lincolnról
2016. január 15. 08:31
Korábban
1. Lincoln 9 éves volt, amikor édesanyja tejmérgezésbe halt bele. Dél-Indianában akkoriban többen is hasonló módon haltak meg. Később kiderült, hogy az áldozatok olyan tehenek tejét itták meg, akik ettek a fehérvirágú kenderbojt néven ismert, mérgező növényből.
2. Abraham Lincoln és Charles Darwin ugyanazon a napon, 1809. február 12-én születtek.
3. Ügyvédi és politikusi karrierje beindulása előtt Lincoln társával együtt egy alkoholboltot is működtetett, mivel azonban társa, William F. Berry többet foglalkozott az áru elfogyasztásával, mint az ülettel, a vállalkozás nem volt túl sikeres.
4. Az egykori amerikai elnök komoly birkózómúlttal rendelkezett. A feljegyzések szerint fiatalkorában mintegy 300 meccséből mindössze egyet veszített el, és halála után az USA-ban beválasztották a birkózó halhatatlanok csarnokába.
5. Lincoln súlyos depressziótól szenvedett, ezért saját testi épségének megőrzése érdekében hosszú időn át tartózkodott attól, hogy zsebkést hordjon magánál.
6. Lincoln az egyetlen amerikai elnök, akinek bejegyezték egy találmányát. A 1849-ben 6469. sorszámmal elfogadott szabadalom egy olyan szerkezetet takar, amely a hajók sekély vízben történő könnyebb haladását szolgálta. A találmányt élesben sohasem vetették be.
7. Lincoln aranyórájába az azt készítő mester, Jonathan Dillon belevéste az 1861. április 13-i dátumot, vagyis a polgárháború kitörésének másnapját, valamint a következő szövegeket: „A Sumter erődöt megtámadták a lázadók”, és „Istennek hála, hogy van egy kormányunk”. Lincoln sohasem tudta meg, hogy aranyórájában egy üzenetet hordozott.
8. Lincoln kapott először transzkontinentális táviratot. Az első üzenetben 1861. október 24-én Stephen J. Field, Kalifornia főügyésze gratulált az elnöknek a transzkontinentális telegráf lefektetése miatt. Lincoln a Fehér Házba telepített készülékén állandó kapcsolatot tartott a harcoló csapatokkal a polgárháború idején.
9. Lincoln gyilkosának a bátyja, Edwin Booth néhány hónappal a merénylet előtt egy vonatállomáson megmentette az elnök fiát, Robert Todd Lincolnt attól, hogy a vágányok közé essen és súlyos sérüléseket szenvedjen.
10. Az USA 16. elnöke az ellene elkövetett merénylet napján, 1865. április 14-én írta alá az amerikai titkosszolgálatot létrehozó törvényt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.