Magyarországra hozzák Pompei kincseit
2016. január 27. 16:20 MTI
A Pompeiben előkerült leletek legjavát bemutató kiállítás nyílik nyáron a szegedi Móra Ferenc Múzeumban - jelentette be Solymos László, a Tisza-parti város alpolgármester szerdán a helyszínen. A kétéves előkészítő munka után nyíló tárlatra 120 tárgy érkezik majd Nápolyból.
Korábban
A közgyűjtemény több nagy volumenű, országos érdeklődésére számot tartó tárlatot szervezett az elmúlt években, mint a Dalí-, Csontváry-, Munkácsy- vagy a látogatócsúcsot hozó egyiptomi kiállítás - mondta a politikus sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Múzeumok Éjszakáján nyíló Pompei kiállítás ezek sorába illeszkedik majd. A szegediek és a városba érkező turisták fél éven keresztül olyan műtárgyakat, történeti ereklyéket láthatnak majd - döntően a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből - , melyeket korábban Közép-Európában még nem mutattak be.
A tárlat országos népszerűsítését az önkormányzat 10 millió forinttal támogatja - közölte az alpolgármester. Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, a tárlat anyaga korábban csak a világ nagy múzeumaiban - köztük 2013-ban a British Museumban - volt csak látható. A szakember ezért is tartja a Szegeden folyó szakmai munka elismerésének, hogy magyar vidéki múzeumként egyenrangú partnerként tárgyalhattak nápolyi kollégáikkal. A kétéves előkészítő munka után nyíló tárlatra 120 tárgy érkezik majd Nápolyból. Ezek kölcsönzését állami garanciavállalás teszi lehetővé. Ezt Szombathelyről, az Aquincumból és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött tárgyakkal egészítik ki, amely áttekintést ad az 1. századból származó, Magyarországon előkerült római leletekről - közölte a muzeológus.
A több mint százezer látogatót vonzó egyiptomi kiállításhoz hasonlóan három helyszínen várják majd az érdeklődőket. A Fekete házba a mindennapi életet bemutató tárgyak, valamint gladiátorokkal, erotikával kapcsolatos anyag kerül majd. A múzeum központi épületében a vendégek megismerhetik a fórumot, az előkelők életét, a kor építészetét, a Kass Galériában pedig Pompei és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérő kiállítás - tudatta az igazgató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap