Elhunyt George Martin, az "ötödik Beatle"
2016. március 9. 11:24 MTI
Elhunyt 90 éves korában George Martin Grammy-díjas zenei producer, zeneszerző, akit a Beatles együttes tiszteletbeli tagjaként az "ötödik Beatle" néven emlegettek - közölte szerdán a BBC News. Halálhírét szerdán a 75 esztendős Ringo Starr tette közzé a Twitteren: "Isten áldja George Martint" - írta a Beatles dobosa, és részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. A legendás producer halálának körülményeiről egyelőre nem jelentek meg további részletek.
Korábban
David Cameron brit kormányfő Ringo Starr üzenete után szintén Twitteren reagált a gyászhírre, mint írta: Martin "a zene óriása" volt. Öt évtizedes pályafutása alatt több mint 700 lemez producere volt, és ő jegyezte a Beatles együttes albumait is. Mások mellett a Gerry and the Pacemakers együttessel és Shirley Basseyvel is dolgozott.
Kiegyensúlyozottsága és biztos szakmai tudása nélkül a Beatles egészen más lett volna. Engedte a zenekart kísérletezni, és hagyta, hogy megvalósítsák legvadabb és legkiérleltebb ötleteiket is - emlékeztetett a BBC. John Lennon és Paul McCartney számos alkalommal rábízta a számok hangszerelését, az ő ötlete volt a Yesterday vonósnégyese is. Maga is zenélt, zongorán és oboán játszott, a Misery zongoraszólóját például ő adta elő.
Sokan mesélték, hogy amikor a Beatles első lemezét vette fel az Abbey Roadon, Martin a Besame Mucho alatt egyszerűen kisétált a stúdióból, és hagyta, hogy a hangmérnökök végezzék a dolgukat, ő pedig a kantinban töltötte az időt. Ám amikor a Love Me Do című szám felvétele következett, érte küldtek egy hangszalag-kezelőt. Így kezdődött a modern pop leggyümölcsözőbb producer-zenész együttműködése, bár kezdetben a Beatles nem fogadta be rögtön a nyájas londoni producert.
Amikor a lemezfelvétel elkészült, Martin megkérdezte a zenekart, hogy volt-e valami, ami nem tetszett nekik. "Nos, először is, nem tetszett a nyakkendője" - vágta rá George Harrison. Martin, az EMI-hoz tartozó Parlophone lemezkiadó vezetőjeként hallgatta meg a Beatles első demófelvételét 1962-ben, és ezt követően egyengette a Beatles útját a világsiker felé.
A közös munkát később így idézte fel: "A pedagógus szerepe jutott nekem, ők voltak a csibészek, akiket át kellett formálnom". Martin számos Grammy-díjat kapott pályafutása alatt, az Egy nehéz nap éjszakája filmzenéjéért pedig Oscar-díjra jelölték. Kiemelkedő zenei munkásságáért 1996-ban lovaggá ütötték és 1999-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Sean Lennon, John Lennon fia Twitterben búcsúzott tőle: "Nyugodj békében, George Martin. Annyira megvisel, hogy nem tudok többet mondani".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.