Öt híres beszéd az esőben
2016. április 2. 14:55 Múlt-kor
Idősebb Bush széttépte elázott jegyzeteit, és rögtönözve szólt az 1989 nyarán a Kossuth térre összesereglő magyarokhoz, akik a vihar ellenére sem tágítottak. Hasonlóan esős időben zajlott Rajk László újratemetése, de Roosevelt elnök sem volt szerencsés: a négy beiktatási beszéde közül kettőt esernyők gyűrűjében kellett elmondania. Horthy 1919-es budapesti bevonulása, majd rövid beszéde is csepergő esőben zajlott le, a kevésbé ismert William Henry Harrison amerikai elnök pedig csaknem két órán át tartó beiktatási beszéde, amelyet hideg, havas esős időben, fedetlen fővel mondott el, nagyban hozzájárult halálához.
A halállal végződő
Soha nem derült ki, hogy elnökként mire lett volna képes a nagyreményű William Henry Harrison, aki minden idők leghosszabb, 1 óra 45 percen át tartó beiktatási beszédét tartotta meg 1841. március 4-én. A csípős, hideg idő és a szakadó hóesés ellenére viszonylag szép számmal gyűlt össze a kíváncsi tömeg, hogy tanúja legyen az egykori ohiói szenátor, hírnevét az indián, majd az angol sereg legyőzésével szerzett, hivatalba lépésekor már nemzeti hősként ünnepelt államférfi beiktatási ceremóniájának.
A szeszélyes időjárás felkészületlenül érte az elnököt is, aki ennek ellenére derekasan helytállt és végigmondta szövegét, vázolva a következő négy év menetrendjét. Egyes vélemények szerint tudatos volt az egykori hős időjárással szemben tanúsított daca, ugyanis a 68 éves férfi így akarta bebizonyítani, hogy még mindig erőtől duzzad. Ennek megfelelően nem volt hajlandó kabátot és kalapot sem felvenni, a beiktatási ceremóniára pedig zárt kocsi helyett lóháton ment. (Érdekesség, hogy Harrison volt az utolsó, brit állampolgárként született amerikai elnök.)
A 8495 szavas beiktatási beszéd végül Harrison első és egyben egyetlen nyilvános elnöki beszéde maradt. A nem túl előrelátó politikus a beiktatási beszédjén minden bizonnyal megfázott, ám egyes elméletek szerint nem ekkor, hanem három héttel később, március 26-án kapta el a végzetesnek bizonyuló náthát. Az egyre súlyosbodó betegsége során később tüdőgyulladást, majd mellhártyagyulladást kapott, s az orvosok minden erőfeszítése ellenére (kezelték ricinusolajjal, ópiummal, vazelinnel, piócákkal és farkasalmával is) egy hónappal később, 1841. április 4-én 12:30-kor elhunyt a pihenni alig hajlandó, utolsó óráiban már félrebeszélő elnök. (Egy 2014-es vizsgálat szerint elképzelhető, hogy hastífusz végzett vele.)
Harrison így csupán arról maradt emlékezetes, hogy ő volt az első amerikai elnök, aki hivatalában halt meg, továbbá hogy valamennyi elnök közül ő töltötte a legrövidebb időt posztján: mindössze 32 napot, 12 órát és 30 percet. (A legtöbb ideig, 1933 és 1945 között Franklin D. Roosevelt lakhatott a Fehér Házban, ugyanis ő összesen 4422 napig állt az Egyesült Államok élén. Ezt a rekordot már senki sem fogja megdönteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.