Máig nem tudni, hány áldozata volt Magyarországon a kommunista megtorlásnak
2016. május 4. 11:20 MTI
Máig nem tudni, hányan estek áldozatul Magyarországon a kommunista megtorlásoknak, a kérdést kutatók előtt pedig komoly akadályok tornyosulnak - hangoztatták a Veritas Történetkutató Intézet keddi budapesti kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.
Korábban
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kijelentette: 1956 után a magyar társadalom alapvető tapasztalata volt az erőszak, de azt a Kádár-korszak tabuvá tette, helyette a forradalom és szabadságharc előtti Rákosi-érában történteket nagyította fel. Hozzátette: egy, a 20. században két diktatúrát megélő társadalomnak elemi kötelessége volna megnevezni az áldozatokat, de ma még az sem egyértelmű, hogy a köztörvényesként elítéltek közül kikre sújtottak le valójában politikai tettek miatt.
Földváryné Kiss Réka megemlítette, hogy az 1956 utáni megtorló gépezet résztvevői "az ÁVH-n (Államvédelmi Hatóság) szocializálódtak", annak munkamódszereit hozták vissza, így az is kérdéses, mennyire értékelhetőek az általuk "a maguk szempontjai szerint" előállított iratok hiteles forrásként. "Abból kell dolgoznunk, hogy tudunk a sorok között olvasni" - jelentette ki, hozzátéve, mivel a sortűzpereken és Biszku Béla ügyén túlmenően nemigen szankcionálták az elkövetőket, nem következett be valódi társadalmi katarzis ebben a témában.
A szakember szerint a belső nyilvántartások kuszasága is mutatta, mennyire nem számított a megtorlásoknál az emberélet, ahogy az is: volt, hogy egy sírhelyre hat-nyolc kivégzettet is elhantoltak. A feltárás helyzetét tragikusnak nevezte Zinner Tibor történész, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője. Azt mondta: a dokumentumok hiánya miatt fontos kutatásokat nem végezhettek el, miközben "alapvető emlékezetpolitikai lépések nincsenek tisztázva".
A szakember hangsúlyozta, nem csupán ünnepelni és emlékezni kell, de folyamatosan beszélni is a történtekről, megemlítve, hogy az 1956-ot követő perek során 1945 előtti ügyeket is elővettek; ennek a célja is az volt, hogy "a politikát alá lehessen támasztani". Az iratok kutathatóságáról szólva úgy fogalmazott, "mindent ideadnak nekünk, a kérdés csak az, mi a minden", hiszen az 1980-as évek végén előfordult, hogy érintettek maguk dönthették el, mi maradjon személyi anyagukban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap