2000 éves, még mindig ehető vajat találtak egy ír mocsárban
2016. június 14. 15:44
Az északnyugat-európai tőzeglápokból általában vaskori lápi testek szoktak előbukkanni, azonban most egy nem kevesebb mint nyolc kilogrammos vajdarab került elő mintegy négy méter mélyről, miközben egy munkás dolgozott a lápban.
Korábban
Dublintól 70 kilométerre északra, Drakerath városa mellett különös dolog került elő az egyik tőzeglápból: egy több mint nyolc kilogrammos, viaszos anyag, amelynek igen intenzív sajtillata van. A Cavan Megyei Múzeum szakértői szerint egy kétezer éves vajdarabról van szó, amely még mindig kiváló állapotban van, sőt ehető is.
Az egyedi feltételeknek köszönhetően (magas savtartalom, alacsony hőmérséklet, kevés baktérium, oxigénhiány) a lápok igen jól konzerválják az ősi tárgyakat, vagy akár az emberi maradványokat is. Megőrzik az elhunyt arcvonásait, ujjlenyomatait, haját, körmét, valamint egyéb különleges külső ismertetőjegyeit. Az oxigénhiány gyakorlatilag blokkolja a baktérium-anyagcserét: a folyamat során a bőr, a szőr, a fa vagy a textil kiválóan megmarad, azonban a csontok teljesen eltűnnek, tulajdonképpen feloldódnak, ennek következményeként „laposak” a mocsári hullák.
A szakértők szerint a mocsárba kerülő vajdarab egyfajta ajándék lehetett az istenek számára. Andy Halpin, az Ír Nemzeti Múzeum munkatársa szerint, aki a radiokarbonos vizsgálatot is elvégezte kollégáival, minden bizonnyal egy rituális temetés része lehetett, és nem véletlenül ejthették a mocsárba, ugyanis ezek a lápok akkoriban igencsak nehezen megközelíthető helyen feküdtek, tulajdonképpen a „senki földjén”.
A lelet azonban nem nevezhető szokatlannak: már több száz ókori tárgy, kardok, dísztárgyak, faládikába csomagolt vajdarabkák kerültek elő az északnyugat-európai mocsarakból. „A most megtalált vajdarab elméletileg ehető, azonban senkinek sem tanácsoljuk, hogy fogyasszon belőle” – tette hozzá Halpin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.