Titkos szövetséges fegyver a nácik ellen: bűzbombák
2016. szeptember 13. 14:48
Egy titkosítás alól újonnan feloldott levélköteg rávilágított a második világháborús szövetséges hatalmak „leleményes” fegyverötletére, amely segítségével a tervek szerint közelebb kerültek volna a végső győzelemhez. A mindezidáig egy amerikai archívumban őrzött brit levelek rávilágítanak, hogy az MI6 előfutára, a brit Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egység (Special Operations Executive) egy valóban különleges módszerrel igyekezett aláásni a központi hatalmak által megszállt országokban a német és japán tisztek tekintélyét, mégpedig egyfajta „bűzparfümökkel”, állítja a Times.
Korábban
Az ellenséges tisztek kellemetlen szagú, büdös anyaggal történő bepermetezése azt a célt szolgálta, hogy a „megszállt civil lakosság félreérthetetlen bizonyítékot szerezzen a személyes tisztátlanságukról”, írta a The Telegraph. Egy brit katonai hírszerző tiszt által feladott, egy amerikai kollégájának címzett levelek pontosan elmagyarázzák, miként képzelték el az „S liquid” névre keresztelt fegyver működését. (Az S betű a stench, vagyis bűz szót rejti.)
A brit Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége 1943. augusztus 4-én tervezte először bevetni a németek által megszállt Franciaországban, mint az kiderült a Bird parancsnok által Stanley Lovellnek, a CIA elődszervezete, az amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatala (American Office of Strategic Services) tisztjének küldött dokumentumból, amelyben részletesen leírták az anyag előállítási módszerét is.
„Egy átlagos tárgyalóterem normális körülmények között mentes mindenféle illattól, így bármiféle furcsa szag, amelyet nem tudnak semmivel sem megmagyarázni, könnyen félelmet, akár pánikot, olykor azonban gúnyt és megvetést kelthet” – hangzik az írás. A tiszt vázlatokat is mellékelt az eszközről (tulajdonképpen egy apró kapszuláról), amely egy kis csapszerkezet áttörésével felszabadítja a szkatol alapú bűzbombát. (A szkatol másképpen B-metilindol (C8H5(CH3)NH) az emberi ürülékben található szénvegyület, amely a fehérjenemű anyagok rothadásakor is képződik. A kristályos test, vízben igen nehezen, de éterben könnyen oldódik.)
A titkosítás alól feloldott leveleket a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának archívumában Mary Roach tudományos író fedezte fel, aki az új, az amerikai hadsereg és a tudomány közti kapcsolatról szóló könyvéhez kutakodott. A válaszleveleket áttanulmányozva kiderült, hogy a „szagos fegyver” különleges ötlete annyira elnyerte az amerikaiak tetszését, hogy elhatározták, elkészítenek egyet saját használatra is. A két évig tartó, „why me?” (miért én?) névre keresztelt projekt során megszületett az amerikai bűzbomba, amely a saját szavaik szerint „egy könnyed hasmenés igen visszataszító szagára” hajaz.
A brit „S” terv egyik lényege az volt, hogy zavart keltsenek a német vezetésben, miközben a különböző ülések során megjelenő orrfacsaró bűz nyomán a gúny és a megvetés hangjai törnek fel, magyarázza a Times. A folyadékot tartalmazó kapszulákat legjobb tudomásunk szerint ki is osztották a norvég titkos ügynököknek, hogy azok feltört állapotban a ruhatárnál a német tisztek kabátjába csempésszék.
Az amerikai fejlesztésű, vajsav, valeriánsav, kapronsav, valamint a nélkülözhetetlen szkatol tartalmú bűzbomba először 1944 februárjában került bevetésre mégpedig a kínai ellenállók segítségével a japánok ellen.
A brit Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egységet 1940-ben hívta életre a Winston Churchill vezette kormányzat. A „Churchill titkos hadserege” vagy az „úriemberhez méltatlan háború minisztériuma” néven is emlegetett szervezet a második világháború során Délkelet-Ázsián át Európáig számos területen tevékenykedett. Tevékenységi körükbe a merényletektől kezdve a kémkedésen át az ellenállási csoportok támogatásáig bezárólag több kevéssé legális feladatkör is beletartozott. A szervezetet hivatalosan 1946 januárjában számolták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap