Több évtizede keletkezett kihallgatási iratokat kért Moszkvától Raoul Wallenberg családja
2016. szeptember 23. 09:45 MTI
A második világháborúban több mint 100 ezer magyar zsidót megmentő Raoul Wallenberg családja a svéd diplomata kivégzését állítólag bevalló Viktor Abakumov volt szovjet nemzetbiztonsági miniszter kihallgatásának iratát kérte az orosz hatóságoktól, miután a KGB szovjet titkosszolgálat volt főnökének, Ivan Szerovnak erről tanúskodó emlékiratai napvilágra kerültek - közölte csütörtökön Susanne Berger a Wallenberg halála körülményeit vizsgáló svéd bizottság koordinátora.
Korábban
Viktor Abakumov a második világháború ideje alatt a szovjet kémelhárítás, majd a nemzetbiztonsági minisztérium vezetője volt, míg 1954-ben ki nem végezték. Ivan Szerov, a KGB 1954 és 1958 közötti főnökének a közelmúltban megtalált és nyilvánosságra hozott emlékiratai szerint kihallgatása során Abakumov azt állította, hogy a nemzetbiztonsági hatóságok börtönében sínylődő Raoul Wallenberget meggyilkolták, méghozzá Joszif Sztálin szovjet pártfőtitkár és Vjacseszlav Molotov külügyminiszter utasítására. Szerov emlékirataiban azt írta: "Semmi kétségem, hogy Wallenberget 1947-ben kivégezték".
A második világháború vége óta rejtély, hogy mi lett a sorsa az 1912-ben született svéd üzletembernek, Raoul Wallenbergnek, akit 1944 nyarán a svéd külügyminisztérium Budapestre küldött, hogy segítsen a magyar zsidóknak. Az akkor harmincnégy éves svéd embermentő diplomáciai védettséget ígérő menleveleket osztogatott, ún. "védett" házakat hozott létre Budapesten, amelyek lakóinak svéd állampolgárságot és a háború utánra névlegesen befogadást ígértek Svédországba. Wallenberg a zsidó gyerekek ezreit is otthonokban védte, sőt olykor személyesen - többször élete kockáztatásával - mentett ki embereket Auschwitzba induló transzportokból vagy halálmenetekből.
Wallenbergnek azután veszett nyoma, hogy 1945-ben a szovjetek Budapesten letartóztatták. A szovjet hatóságok később azt állították, hogy a svéd embermentő 1947-ben a börtönben meghalt. Szerov emlékiratainak az a jelentősége, hogy egy egykori illetékes egyértelműen azt állítja: nem természetes halállal halt meg, hanem megölték Wallenberget. A kivégzéséről határozó parancs egykori okát azonban nem magyarázta Szerov. A vészkorszakban végrehajtott hőstetteiért 1966-ban a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékintézet a Világ Igaza kitüntetést adományozta Wallenbergnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap