Özönlenek a látogatók a gyulai Almásy-kastélyba
2016. október 4. 16:17 MTI
Március 18-i nyitása óta ötvenezren tekintették meg a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot. Az MTI-nek nyilatkozó városvezető és ügyvezető igazgató elárulta: titkon számítottak erre az eredményre, de azt hitték, év végére érik el ezt a számot.
Korábban
Görgényi Ernő polgármester elmondta: amikor a kastély felújításához támogatást igényeltek, az üzemeltetési koncepcióban azt írták, hogy 2016-ban 50 ezer látogató érkezése várható a kastélyba, tehát lehet fenntartható módon üzemeltetni a kiállítóhelyet. "Úgyhogy számítottunk erre, de azért nagyon jó érzés és rendkívül elégedettek vagyunk, hogy az élet visszaigazolta ezt a becslést" - fogalmazott.
Hozzátette: a gyulai vendégéjszaka-szám 2012 óta folyamatosan nő, a gyulai várat tavaly 68 ezren tekintették meg, holott az már 2005 óta tart nyitva. "Ha a várba tíz év után is ennyi látogatót lehet becsalogatni, akkor bízunk abban, hogy ez a kastély esetében is így lesz" - mondta. Véleménye szerint megfelelő marketinggel és az időszakos kiállításokban rejlő lehetőségekkel nemcsak megőrizni, hanem növelni is lehet a látogatószámot.
Dombi Ildikó, a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeumok Nonprofit Kft. ügyvezetője is megerősítette: számított erre az eredményre. "Az volt az érzésem, mielőtt elkezdtem a munkát, hogy ha valamit lehet jól működtetni, ez az". Szavai szerint a kiállítás kuriózum, rengeteg az interaktív elem és dominál a látogatócentrikusság, "ami nem mindenhol jellemző ennyire". A csapat profi, a marketing egyedi stratégián alapul, a diplomás tárlatvezetőket egy komoly felkészülési időszak végén választották ki, akik különféle stílusban képesek a felnőttekhez, az óvodás csoportokhoz vagy például a szintén nagy létszámban érkező fogyatékos látogatókhoz viszonyulni - mondta.
Dombi Ildikó elárulta: a vendégek visszajelzései rendkívül pozitívak, minden korosztály elégedetten távozik, mindössze két házaspár hiányolta a klasszikus enteriőr jellegű berendezést. Olyan jelzést kaptak, hogy jó lenne, ha babakocsit be lehetne vinni, de ezt a törékeny vitrinek és balesetvédelmi szabályzat miatt nem engedhetik.
A szakember célként a látogatószám megtartását tűzte ki, mint mondta, az emelés szempontjából inkább óvatos lenne. Szeretnék az iskolás korosztályt még inkább elérni, rendhagyó történelemórákra még nagyobb számban becsalogatni őket a kastélyba. Emellett a közeljövőben terveznek egy levelezős játékot elindítani, amely reményeik szerint még tovább fokozza az érdeklődést a kiállítás iránt.
Az Almásy-kastély Látogatóközpontban kedden adták át az ötvenezredik látogatónak és párjának - egy Tolna megyéből érkezett, a hétvégi eljegyzését ünneplő fiatal párnak - az ajándékcsomagot, egy hosszú hétvégére szóló ingyenes üdülési lehetőséget a városban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap