Veszélyes vetélytársnak tartotta Hitler brit barátnőjét Eva Braun
2016. október 10. 14:18
Komoly vetélytársat látott Hitler brit „barátnőjében”, Unity Valkyrie Mitfordban Eva Braun. A Führer legnagyobb brit csodálójáról megjelent első, német nyelven kiadott munkából kiderül, hogy Hitler nem kevesebb, mint 140 alkalommal találkozott a fiatal lánnyal, akinek személyisége elbűvölte a náci vezetőt.
Korábban
Michaela Karl politológus, számos nagy sikerű könyv szerzője szerint a kapcsolat Hitler törzshelyén, az Soteria Bavaria étteremben kezdődött 1935. február 9-én. A húszéves Unity nővérének, Dianának beszámolt róla, hogy délután három órára éppen végzett az ebédjével, amikor a Führer „édes” viharkabátjában, két férfi társaságában bejött az étterembe, és helyet foglalt. A lány éppen a Vogue-ot lapozgatta, amikor a Führer érkezése után tíz perccel az étterem tulajdonosa odament hozzá, és azt mondta, Hitler beszélni szeretne vele. Az esetet követően Unity az elragadtatás hangján írt Hitlerről édesapjának: „Ez volt életem legcsodálatosabb és leggyönyörűbb [napja] (…) Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Számomra ő minden idők legnagyszerűbb embere.”
1935 és 1939 között Hitler és Unity átlagban minden tizedik napon találkoztak, ami összesen 140 alkalmat jelentett. A találkozások meglehetősen gyakoriak voltak , tekintettel arra, hogy egy elfoglalt diktátorról beszélünk – magyarázta a szerző. Hitler elvitte magával a bayreuthi Wagner-fesztiválra, a nürnbergi pártnapokra és az NSDAP által szervezett más nagyszabású eseményekre is. „Unity rövid idő alatt a belső kör tagja lett. Angliában ma is közismert alak, Németországban azonban csak egy lábjegyzet a történelemben” – tette hozzá Karl.
Albert Speer, a Harmadik Birodalom főépítésze szerint Unity nagyon intelligens teremtés volt, aki Eva Braunnal ellentétben érdeklődött a világ iránt. Nem meglepő, hogy Hitler titkos barátnője, Eva Braun (akit néhány órával öngyilkosságuk előtt a Führer feleségül vett) riválisnak tekintette az angol arisztokrata hölgyet. 1935. május 10-én azt írta naplójában, hogy Hitler fotósa, Heinrich Hoffmann felesége mesélt neki Unityról, akiről úgy vélte, a Führer vele fogja „helyettesíteni” Evát, aki kifejtette, a náci vezér ismerheti már annyira, hogy tudja, ő nem fog az útjába állni, ha mást szeret. Sokak szerint Unity és a Führer kapcsolatának köze volt ahhoz, hogy Eva 1935. május 28-án – altatókkal – másodszor is véget akart vetni életének (elsőként 1932-ben kísérelt meg öngyilkosságot). Egyetlen szerencséje, hogy nővére éppen aznap látogatta meg, így túlélte a kétségbeesett akciót.
A 30-as évek második felében Unity a nácik lelkes propagandistájává vált, és segítségével a Führer a brit társadalom legfelső köreivel is kapcsolatba kerülhetett. Szerelmi viszony – a pletykák ellenére – valószínűleg sohasem alakult ki köztük. Amikor az Anschluss már a küszöbön állt, Mitford a következőket írta rokonának, Winston Churchillnek: „Az elgondolás, miszerint Németország megpróbálja bekebelezni a szegény kis függetlenségért küzdő Ausztriát, nevetség tárgya minden osztrák körében.”
Hitler 1939 májusában egy három hálószobás lakást szerzett Mitfordnak Münchenben. A lakóközösségben élő zsidók hamarosan külföldre távoztak, Unity pedig két hatalmas horogkeresztes zászlót rakott ki a hálószobájába. Joseph Kennedy Jr.-nak, a londoni amerikai nagykövet fiának, a későbbi elnök, John F. Kennedy bátyjának egy alkalommal kifejtette, meg van róla győződve, hogy a Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal fennálló konfliktust a zsidó propaganda eredményezte, és annak egyetlen megoldása a zsidók „kidobása” lenne.
Amikor 1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, Unity teljesen összetört lelkileg, és még aznap főbe lőtte magát. A kísérlet sikertelen volt, de a lány egészségi állapota már sosem lett a régi. Hitler elintézte, hogy a legjobb müncheni kórházban kezeljék, és még aznap este is meglátogatta, amikor egy kommunista ács, George Elser megpróbálta kioltani az életét. A Führer közbenjárására – rövid berni kitérő után – hazatért Angliába. 1948-ban a koponyájában maradt golyó következtébe kialakult agyhártyagyulladásba halt bele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap