Raoul Wallenberg hivatalosan is halott
2016. november 2. 10:02 MTI
Hivatalosan halottá nyilvánították a svéd hatóságok Raoul Wallenberget, 71 évvel azután, hogy a második világháború idején sok ezer ember életét megmentő svéd diplomata eltűnt Budapestről. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.
Korábban
A svéd adóhatóság - amely a skandináv országban a születéseket és a halálozásokat nyilvántartja - megerősítette az Expressen című lap értesülését, amely szerint Wallenberget halottá nyilvánították. A feltehetően szovjet fogságban meghalt svéd diplomata halálának pontos ideje és körülményei továbbra sem tisztázottak.
Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap