Áruba bocsátják IV. Károly hálószobájának bútorait
2017. március 16. 11:28 MTI
Mintegy 125 ezer euróért (3,9 millió forintért) bocsátják áruba IV. Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király hálószobájának bútorait - tette közzé a willhaben.at elnevezésű osztrák online piactér. A hirdetésben olvasható, hogy a bútorok eredetiségét dokumentum is igazolja.
Korábban
A hirdető tájékoztatása szerint az eladásra kínált áru az alsó-ausztriai Reichenau an der Rax településen lévő Wartholz-kastélyban egykori bútorgarnitúrájának része. A hajdani császári villában nagyjából 1918-ig lakott IV. Károly és Zita magyar királyné, osztrák császárné, a pár a mézesheteit is itt töltötte. A kastélyban született Habsburg Ottó, az utolsó Habsburg trónörökös. A villa az utóbbi időkben az osztrák közszolgálati televízió (ORF) egyik tévéfilmsorozatának forgatási színhelye volt.
A bútorokon, vagyis egy nagy franciaágyon, két szekrényen és két éjjeliszekrényen ausztriai várak és kastélyok rajzai találhatók. A hirdetésben olvasható, hogy a bútorok eredetiségét dokumentum is igazolja. A hirdető tájékoztatása szerint a bútorok a húszas években kerültek magántulajdonba, IV. Károly orvosának ajándékozta őket szolgálataiért cserébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.