A szakálladótól a tapétaadóig – négy bizarr adónem a történelemből
2017. augusztus 2. 16:53
Az elmúlt évszázadokban számos különös adót vetettek már ki az egyes államok törvényhozói. Legtöbbször az volt a céljuk, hogy az államkassza bevételeit gyarapítsák, ám olyanra is volt példa, hogy egy adóval egy tévhitet igyekeztek kiirtani vagy éppen a nyugatosítás érdekében így próbálták rávenni az alattvalókat egy régi hagyomány elhagyására.
Korábban
Szakálladó
A szakálladó egyik leghíresebb bevezetése a szakállt viselő VIII. Henrik angol királyhoz (1509-1547) köthető, aki 1535-ben döntött úgy, hogy az arcszőrzetet növesztő férfiak fizetni kötelesek – természetesen az egyén társadalmi rétegétől függően. A szakáll megléte ugyanis társadalmi szimbólumnak számított akkoriban. Az adónem később néhány évre feledésbe merült, ám I. Erzsébet idején a törvényalkotók úgy érezték, mindenképpen fizetnie kell annak (akár nemes, akár jobbágy), aki orcájának két hét elteltével sem mutatja meg a borotvát.
I. (Nagy) Péter (1672–1725) orosz cár 1697–1698-ban küldöttségével inkognitóban európai körutat tett, hogy megvizsgálja a nyugati országok fejlettségének az okait. Ő volt az első orosz uralkodó, aki elhagyta az ország területét. Hollandiában még ácsként is dolgozott hajóüzemekben. Nyugati minták alapján modernizálta a hadsereget, fejlesztette az ipart és az oktatást. A bojárok körében kötelezővé tette az európai ruhaviseletet, és betiltotta a szakállt, amelyre sokan úgy gondoltak, mint egyfajta vallási követelmény. Az úgynevezett szakálladó megfizetése esetén mentesülhettek a rendelkezés alól, ez a tehetősebb kereskedők számára évi 100 rubelt, a kormányzathoz kötődők számára évi 60 rubelt, míg általánosságban évi 30 rubelt jelentett. Aki megfizette az adót, köteles volt egyfajta rézből vagy bronzból készült jelzőt viselnie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.