Hat eltaszított királyi hitves, aki végül felülkerekedett férjén
2017. szeptember 5. 18:39
A történelem során a legtöbb királyi házasságot sokkal inkább politikai szempontok, mintsem őszinte szerelem okán kötötték. Ennek megfelelően gyakran előfordult, hogy királynék és hercegnők boldogtalanul, az udvari élet perifériáján kényszerültek leélni életüket. Voltak azonban többen is, akik szembeszálltak férjeikkel és végeredményben győztesként kerültek ki a házastársi konfliktusból.
Korábban
A német hercegnő, akiből Oroszország egyik legnagyobb cárja lett
A leghosszabb ideig hatalmon lévő orosz uralkodónő, Nagy Katalin eredetileg Zsófia néven látta meg a napvilágot Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg lányaként. A német hercegnőt egy ügyes diplomáciai húzással és a Habsburg-Romanov kapcsolatok gyengítésében erősen érdekelt II. Frigyes porosz király hathatós támogatásával sikerült eljegyezni az orosz trónörökössel, a későbbi III. Péterrel. A cári udvarba érkezve nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megkedveltesse és elfogadtassa magát újdonsült hazájával, ezért oroszul tanult, majd az ortodox hitre is áttért. Ekkor kapta az „új” keresztségben a Katalin nevet.
Katalin és III. Péter házassága azonban nem bizonyult sikeresnek. A cár felváltva ignorálta és bántalmazta feleségét, és számos szeretőt tartott. Ezzel párhuzamosan a cár külpolitikája egyre inkább szembefordította vele az orosz nemességet is. Alig pár hónappal Péter trónralépését követően, miközben a cár udvartartásával egy vidéki birtokra távozott, a cári testőrség palotaforradalmat robbantott ki és III. Péter helyett feleségét helyezték a trónra, II. Katalin néven. A hatalmától ily módon megfosztott Pétert néhány nappal később egy verekedés során meg is ölték.
Az 1762. szeptemberében megkoronázott II. Katalin több mint három évtizeden keresztül tartó regnálását az orosz állam egyik fénykoraként tartják számon. A többek között Voltaire-rel is levelező, tanult cárnő felvilágosult abszolutizmusa megerősítette és részben modernizálta Oroszországot, amely ekkor szilárdította meg kétségbevonhatatlanul nagyhatalmi státuszát Európában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.