10 tény Nagy Sándorról
2017. szeptember 12. 16:09
Korábban
1. Nagy Sándornak (Kr. e. 336-323) mindössze 13 évre volt szüksége, hogy a valaha volt egyik legnagyobb birodalmat létrehozza, amely a Balkántól Egyiptomon és a Közel-Keleten át egészen a mai Pakisztánig, India határáig húzódott.
2. III. Alexandrosz mindössze 18 éves volt, amikor első jelentős csatáját megnyerte (a fellázadt illírekkel szemben). A következő 15 évben, haláláig számos világtörténelmi jelentőségű ütközetben vett részt, ám egyet sem veszített el közülük.
3. Egyiptom második legnagyobb városát, Alexandriát a nagy hódítóról nevezték el. Hadjáratai során közel hetven új várost alapított, amelynek zöme a király nevét kapta. Az indiai Hüdaszpész melletti Bukephalia az egyik kivétel, ugyanis ezt a várost kedvenc csatalováról, Bukephaloszról nevezte el, amely a leendő település melletti csatában vesztette életét.
4. Egyes források szerint Nagy Sándornak – Hosszú Katinkához hasonlóan – heterokrómiája volt, vagyis a két szeme nem egy színű volt, az egyik barna, míg a másik kék vagy zöld.
5. A tizenéves Alexandroszt az ókori világ egyik legnagyobb gondolkozója, Arisztotelész tanította. Nagy hatással volt rá, az egyik katonai hadjárata során növénymintákat gyűjtött az addig kevéssé ismert területről, és hazaküldte mesterének.
6. A katonai géniusz rajongott a trójai háború történeteiért. Állítólag az Iliász egyik példányát állandóan a párnája alatt tartotta.
7. Egy elmélet szerint utolsó éveinek alkoholizmusa kiszámíthatatlan, paranoid és megalomániás viselkedést idézett elő Nagy Sándornál.
8. Afrika körülhajózása mellett, Alexandrosz többek között olyan terveket is dédelgetett, amely Arábia, sőt az egész Földközi-tenger medencéjének ellenőrzésére irányult.
9. Halálának oka a mai napig kérdéses: tífuszos láz, malária, alkohol előidézte májbetegség szerepel a leggyakrabban emlegetett okok között. Egyes teóriák azt sem zárják ki, hogy a katonai vezetők mérgezték meg, akiknek már elegük volt a több mint egy évtizeden át tartó, gigantikus hadjáratsorozatból.
10. A korabeli dokumentumok szerint a 32 évesen elhunyt uralkodó holttestét mézzel telt kádba helyezték konzerválás céljából, és először a makedón fővárosba, majd az egyiptomi Memphiszbe, végül Alexandriába vitették. A sír utolsó ismert látogatója Caracalla császár volt. A 19-20. században számos feltárás indul, ám egyik sem találta meg a nyughelyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap