Valóban Assisi Szent Ferenc korából származik az ereklyeként tisztelt kenyérzsák
2017. szeptember 26. 10:31 MTI
Dán tudósok szénizotópos kormeghatározással igazolták, hogy valóban Assisi Szent Ferenc korából származhat az a kenyeres zsák, amit több mint 700 évig ereklyeként őriztek az itáliai Montella melletti Folloni rendházban.
Korábban
A legenda szerint 1224 telén a Folloni rendház ajtajának küszöbén találták a kenyeret rejtő textilzsákot. Azon a télen Szent Ferenc Franciaországban járt, a legenda szerint egy angyal hozta a kenyeret, melynek zsákját azóta őrizte ereklyeként a kolostor.
A zsákmaradványokat egy dán-olasz-holland kutatókból álló csoport vizsgálta meg a Dél-dániai Egyetemen dolgozó Kaare Lund Rasmussen docens irányításával. A kutatás eredményét a ScienceDaily.com beszámolója szerint a Radiocarbon folyóiratban publikálták. A szénizotópos kormeghatározás alapján a textilmaradványok eredeteként a 1220 és 1295 közötti időszakot jelölték meg. Mint a kémikus Rasmussen megjegyezte: az időpont egybeesik a legenda születésével.
A kutatók kenyérnyomot is találtak az anyagon, ugyanis sikerült kimutatni a sok penészgombában megtalálható ergoszterol jelenlétét, mely a kenyérsütésre is utalhat. Ebből vonták le azt a következtetést, hogy valóban kenyér lehetett a zsákban. A hagyomány szerint az 1224-ben a rendház küszöbén talált kenyeres zsákot később oltárterítőként használták és kisebb darabokat vágtak ki belőle, amelyeket más itáliai vallási intézmények kaptak meg.
Amikor 1732-ben egy földrengés romba döntötte a régi rendházat, újat emeltek helyette, és a zsák maradványait gondosan elzárták. 1807-ben a maradványokat a Santa Maria del Piano templomban helyezték el. 1817-ben a textil fele visszatért a rendházba, 1999-ben pedig a maradványok másik felét is visszakapta a kolostor. A fennmaradt zsákdarabokat ma egy ereklyetartóban őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap