A levakart Horthy, a magányos Tito és a füstölő kályha – országházi kulisszatitkok 1946-1947-ből
2017. november 9. 17:33
Miért kellett az Országházban egyedül felbotorkálnia Titónak a lifttel a büféig? Miért száradt ki az összes délszaki növény a mai Nagy Imre-teremben 1946-1947 folyamán? Miért vakarták le a Horthy-feliratot a kupolacsarnokban? Kit vádolt meg Balogh István, miután a szobájának kályhája füstölögni kezdett? Milyen állatot hozott magával Tito a budapesti látogatása során? A ma délelőtti országházi sajtóbejárás alkalmával különleges kulisszatitkokat tudtunk meg Feitl Írisz, Mitrovits Miklós és Samu-Nagy Dániel „idegenvezetők” jóvoltából, aki a november 24-i Sztálin árnyékában című konferenciát bevezető túra során olyan eddig nyilvánosságra nem hozott részletekre világítottak rá, amelyek az ún. szovjet modell bevezetésének országházi lépései voltak.
Korábban
Tito a másik kapunál
A parlamenti séta első állomása a XVII-es kapunál volt, ahol 1947. december 6-án Dinnyés Lajos magyar miniszterelnök Jugoszlávia első emberére, Josip Broz Titóra várt egy küldöttséggel. Ám a déli szomszéd államfőjének autója az Országház másik oldalán, az egyes kapunál parkolt le, ahol egy lélek sem volt, így a fővendég egymagában felliftezett az emeletre, majd éppen a büfé felé sétálgatott, amikor egy parlamenti munkatárs felismerte, küldetett a még mindig a XVII-es kapunál szobrozó Dinnyéséknek, ő pedig addig elkalauzolta Titót az ülésterembe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap