A világ legkorábbi szupernóva ábrázolása lehet az eddig vadászjelenetnek vélt sziklarajz
2018. január 12. 09:53 MTI
Az Indian Journal of History of Science című tudományos szaklapban megjelent tanulmányukban a kutatók kifejtették elméletüket, amely szerint a Himalája kasmíri térségében talált kőkarcolat egy szupernóva, vagyis egy haldokló csillag utolsó robbanásának ábrázolása.
Korábban
A régészek csaknem fél évszázada találták a kőbe vésett rajzolatot a Kasmírban lévő Burzahama lelőhelyen, ahol időszámítás előtt 4300 körülre tehető a legrégebbi település léte. A rajzolaton két vadász, egy bika és az égen két sugárzó korong látható. Utóbbiakról korábban azt feltételezték, hogy két napról van szó.
Mayank Vahia, a mumbai Tata Kutatóintézet munkatársa valamint indiai és német asztrofizikusokból álló csoportja nem fogadta el ezt a magyarázatot. „Úgy véltük, hogy olyan objektum lehetett, amely megjelent és megragadta a művész figyelmét” - idézi Vahiát a The Guardian internetes kiadása.
A káprázatos robbanásokkal haldokló csillagok, vagyis szupernóvák olyan jeleket bocsátanak ki, amelyek évezredeken át sugároznak az univerzumon át, így lehetővé teszik a csillagászok számára, hogy kövessék őket. Vahia és kutatócsoportja átvizsgálta a csillagászati jegyzéket az ősi leírás alapján. „Olyan jelenséget kellett találnunk, amely az éjszakai égbolton fényesebb, mint a Hold és nappal is látható” - emelte ki a szakértő.
Így bukkantak rá a HB9-jelű szupernóvára, amely Kr. e. 4600 körül robbant fel. Kasmírból nézve a szupernóva az Orion csillagkép közelében jelenhetett meg, amely vadászjelenetként is ismert, amelyben Orion, a vadász éppen a Bikával küzd. „A szupernóva éppen a Taurusz, vagyis a bika csillagkép felett jelent meg, amely szintén látható a kőkarcolaton” - tette hozzá Vahia. A csillagászok már nem hiszik, hogy az ősi műalkotás egy különleges égi jelenség által megvilágított vadászjelenetet ábrázolna. „A teljes eget rajzolták meg”.
Vahia szerint az eddig ismert legrégebbi, szupernóváról szóló feljegyzés Kínából származik az időszámítás előtti 800 körüli időkből. A tanulmány 2013-ban jelent meg a tudományos lapban, a széles nyilvánosság elé azonban csak decemberben került egy rádióműsor révén, aminek hatására a vezető hírré vált az indiai sajtóban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap