Így nézett ki egy 1848-49-es magyar nemzetőr
2018. március 19. 12:58 MTI
Egy magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állít ki az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából március 13. és 25 között a Magyar Nemzeti Múzeum. A restaurálás során eltávolították a dagerrotípiáról a keletkezésénél későbbi, hozzá nem illő keretet, majd portalanították, a paszpartut és a képet hordozó ezüstözött rézlemezt korban és színben hozzáillő szalaggal körbefogta és egy új üveglemezt helyezett a tetejére, hogy minél légmentesebb mikrokörnyezetben legyen a lemez
Korábban
A képet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vásárolta meg és helyezte el letétként a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában – mondta el a tárgyat bemutató keddi sajtótájékoztatón Rezi Kató Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára felidézte a két intézmény korábbi szakmai együttműködéseit és az ezek során megvalósult kiállításokat, majd hozzáfűzte: „bízom benne, hogy mind szakmai, mind közönségsiker lesz ez a kiállítás is”.
Lengyel Beatrix, a múzeum történeti fényképtárának igazgatója elmondta, hogy a dagerrotípia az első ismert és széles körben használt fényképészeti eljárás, amelyet ezüstözött rézlemezre készítettek el nagyjából 1839 és 1859 között. A valóság képét azonnal, negatív közbeiktatása nélkül pozitív képként visszaadó eljárással készült képek nem sokszorosíthatók, mindegyik dagerrotípia egyedi példány.
A szakember elmondta, hogy ezzel a technikával a történeti Magyarország területén mintegy ötven-százezer kép készült és ezek közül csupán mintegy ezer maradt fenn különböző gyűjteményekben vagy magángyűjtőknél. Meglehetősen ritka, hogy egy-egy újabb előkerül.
A most kiállított, a viseletből következtethetően az 1848/49-es nemzetőrt ábrázoló kép egy aukción bukkant fel, majd az MMA az aukción kívül vásárolta meg szakértők közreműködésével.
A Nemzeti Múzeum főrestaurátora, Sor Zita eltávolította a dagerrotípiáról a keletkezésénél későbbi, hozzá nem illő keretet, majd portalanította, a paszpartut és a képet hordozó ezüstözött rézlemezt korban és színben hozzáillő szalaggal körbefogta és egy új üveglemezt helyezett a tetejére, hogy minél légmentesebb mikrokörnyezetben legyen a lemez. A konzerválás idején Ormos József fotográfus-főrestaurátor digitális felvételt készített róla, amelyet mind a múzeum, mind az MMA honlapján közzétesznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.