Teherhajó zúzott össze egy 18. századi udvarházat a Boszporusz partján Isztambulban
2018. április 11. 11:53 MTI
Lezárták szombaton a Boszporusz-szorost, mert egy kormányozhatatlanná vált teherhajó belecsapódott Isztambul egyik híres történelmi műemlékébe, súlyos károkat okozva az épületben - adta hírül a Daily Sabbah Istanbul című török napilap.
Korábban
Az Ukrajnából Egyiptomba tartó 225 méter hosszú, máltai zászló alatt közlekedő Vitaspirit nevű hajó kormánylapátja romlott el és a hajó a szoros partján álló Hekimbasi Salih Efendi udvarház épületét összezúzta.
A II. Mehmed szultánról elnevezett, Európát és Ázsiát összekötő híd alatt, az ázsiai partszakaszon álló 18. századi történelmi épület második és harmadik szintje szinte teljesen összeroncsolódott. Az udvarházat jelenleg rendezvényközpontként, elsősorban esküvők és koncertek megtartására használják. A balesetben senki nem sérült meg és környezeti károk sem keletkeztek. Vontatóhajókkal és a parti őrség hajóival vontatták el a teherhajót a baleset helyszínéről.
A Boszporusz-szoros a világ egyik legforgalmasabb hajóútja, évente több mint 50 ezer teherhajó, köztük kőolajat szállító tartályhajó közlekedik rajta. A gyorsan változó áramlatok és a szoros s-alakja jelentős kihívást jelent a hajózóknak. A legsúlyosabb baleset 1979 novemberében történt, amikor egy román tartályhajó ütközött egy görög teherhajóval, a román hajó 42 fős legénysége életét vesztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.