14 éven át várta halott gazdáját a buszmegállóban Fido, a leghűségesebb kutya
2018. június 9. 08:32 Múlt-kor
A második világháború egyik leghíresebb kóbor kutyája az olaszországi Fido volt. 1941 novemberében a toszkán Borgo San Lorenzo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor az útszéli árokban meglátott egy sérült kutyát.
Korábban
Carlo Soriani megsajnálta, hazavitte és meggyógyította az állatot. A Fido (a latin fidus szó hűséget jelent) névre keresztelt ebet feleségével együtt befogadta otthonába. Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból. Két éven át mindez naponta így zajlott.
1943. december 30-án azonban egy igen heves szövetséges bombatalálat érte a kisvárost, a gyár megsemmisült, Soriani is életét vesztette. Fido soha többé nem látta gazdáját, de 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, hogy egyszer hazatér. A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. Számos magazin írta meg élettörténetét, többek között a Time is. 1957-ben pedig a város polgármestere a gazda özvegyének jelenlétében egy aranyéremmel jutalmazta meg az állatot, sőt még ebben az évben egy szobrot is kapott. 1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét számos újságban bejelentették.
Hat másik híres kutyáról a Múltkor 2018 tavaszi számában olvashat
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.