Igazán drágán adták az életüket a Huszein-fiúk
2018. július 22. 08:36 Múlt-kor
„Jöjjenek ki, vagy megrohamozzuk az épületet!” Az arab nyelvű figyelmeztetést még pár percig ismételgették a házat körülvevő amerikai erők, lehetőséget adva a benntartózkodóknak, hogy ép bőrrel, egyben távozzanak az épületből. A kelepcébe csaltak azonban másként döntöttek és AK-47-eseikkel megszórták a101. légi szállítású hadosztály és a speciális kommandósok állásait. A fedezékeik mögött tartózkodó katonák, a rájuk zúduló golyótenger közepette konstatálták, hogy a bujkáló iraki diktátor Szaddám Huszein fiainak, a 39 éves Udaj és a 37 éves Kuszaj Huszeinnek a kézre kerítése nem lesz sétagalopp.
Korábban
A Huszein fivérek kézre kerítése az Irakot 2003. március 20-án megtámadó amerikai vezetésű koalíciós erők egyik kiemelt feladatai közé tartozott. A vadászatot megkönnyítendő az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák között kártyacsomagokat osztottak ki, a lapokon pedig nem fürdőruhás nőket, hanem az 55 legkeresettebb iraki funkcionáriust jelenítették meg: Kuszajt treff ászként, bátyját Udajt kör ászként, míg a nagyfőnököt, Szaddámot pikk ászként.
Szaddam idősebbik fiára Udajra az iraki elit kezdetben úgy tekintett, mint a diktátor örökösére, de az autó- és nőbolond utód agresszív és kiszámíthatatlan viselkedésének köszönhetően fokozatosan diszkreditálta magát. A pohár akkor telt be igazán, amikor a fékezhetetlen Udaj egy nyilvános fogadáson megölte apja ételkóstolóját. Szaddám őrjöngött, gyakorlatilag száműzte idősebbik fiát és bosszúból felgyújtatta annak sportautó gyűjteményét. Egy rövid szünet után Udajnak azonban sikerült konszolidálni magát és elfoglalhatta az Iraki Olimpiai Bizottság és az Iraki Futball Szövetség vezetői székét. Elnökként itt is gyorsan hírhedté vált, a gyengén muzsikáló sportolók rendszerint komoly fizikai büntetésekkel, megaláztatásokkal, és kínzásokkal kellett, hogy szembe nézzenek.
Kuszaj, mint a belső biztonsági erők parancsnoka szintén nem vacillált, és bátran nyúlt az erőszakhoz céljai és a hatalom megtartása érdekében. Rengeteg politikai aktivista halála száradt a lelkén, de oroszlánrészt vállalt a síiták 1991-es felkelésének brutális elfojtásában is.
Törvénytelen gyilkosságok, számtalan megkínzott férfi és megerőszakolt nő; nem csoda, hogy amikor az amerikai hadsereg egységei Moszulban 2003. július 22-én körbevették búvóhelyüket a Huszein fivéreknek nem fűlt a foguk ahhoz, hogy feltett kézzel kisétáljanak az épületből. Az amerikaiak egyébként egy besúgó rokon segítségével akadtak rájuk és a nyomravezetőnek nem kevesebb, mint 30 millió dollárt fizettek.
A katonáknak három órás tűzharcban sikerült likvidálniuk a védőket. A támadók nem bíztak semmit sem a véletlenre, hiszen helikopterről indított páncéltörő rakétákat is bevetettek. A heves tűzpárbajban a fivéreken kívül egy testőr és Kuszaj 14 éves fia Musztafa is elesett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.