Római városka maradványaira bukkantak az isztambuli Haydarpasa pályaudvar alatt
2018. augusztus 8. 09:58 MTI
Egy késő római és bizánci kori tengerparti település maradványait fedezték fel a régészek az isztambuli Haydarpasa vasúti pályaudvar sínjei alatt, megerősítve azt a feltételezést, hogy a terület hajdanán kereskedelmi központként működött.
Korábban
„Az ásatási munkálatok során kiderült, hogy a Haydarpasa pályaudvar helyén egykor egy tengerparti város állt” - mondta Aykurt Nuhoglu, Isztambul Kadiköy negyedének polgármestere. A helyi vezetőség közleménye szerint a vasúti sínek eltávolítását követően egy török fürdő és egyéb építmények, csatornák és utak nyomaira, valamint régi agyagedények töredékeire és pénzdarabokra is bukkantak a területen.
A török régészek reményei szerint az immár két hónapja tartó ásatási munkálatok további részében egy elveszett kikötő romjait is sikerül feltárniuk. A szakemberek szerint ugyanis a maradványok igen nagy területre terjednek ki. Az illetékesek szerint a térség négy történelmi időszak - késő római kor, bizánci kor, Ottomán Birodalom és köztársaság - nyomait őrzi magán.
A Haydarpasa pályaudvart német mérnökök építették 1908-ban a Boszporusz ázsiai oldalán, közvetlenül a tengerparton. A Német Birodalom becsvágyó Berlin-Bagdad vasúti projektjének része volt, amely célul tűzte ki a térség feletti ellenőrzés és befolyás megszerzését.
A lenyűgöző építményt 2013-ban zárták le felújítási munkálatok miatt. A tervek szerint az állomás az év végén kezdi meg ismét a működést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap