Évezredekkel korábban halászhatott az ember, mint eddig gondoltuk
2018. augusztus 8. 10:51 MTI
Az eddig feltárt legrégebbi halászhálósúlyokra bukkantak a régészek egy dél-koreai barlangban: a kutatók szerint a felfedezés azt sugallja, hogy az emberek az eddig véltnél jóval korábban, már 29 ezer évvel ezelőtt is kifinomult módszerekkel halásztak.
Korábban
A Jonszei Egyetemi Múzeum igazgatója, Han Csang-gjun szerint a Dzsongszon megyében talált tizennégy mészkősúlyon végzett radiokarbonos kormeghatározás eredményei „csaknem 19 ezer évvel korábbra helyezik a hálós halászat történetét”.
A kutatók korábban is találtak már hálósúlyokat - a halászháló széleire kötött nehezékeket - a japán Fukui prefektúrában és a dél-koreai Csongdzsu városában, ám azok mind újkőkori leletek voltak és a szakemberek tízezer évesre becsülték őket. A régészek szerint a mostani felfedezés azt sugallja, hogy a felső paleolitikum emberei rendszeresen halásztak.
Az idén júniusban feltárt, 14-52 grammot nyomó és 37-56 milliméter átmérőjű mészkősúlyokon bemetszések vannak, amelyek révén a hálók aljára lehetett erősíteni őket. A hálókat a sekély folyamokban használták apró halak elfogására. A szakemberek halak és egyéb állatok megkövesedett csontjait, kőeszközöket és szárítóállványokat is találtak a barlangban.
A mostani felfedezést megelőzően a legrégebbi halászati eszközök azok a tengeri csigák vázából készült horgok voltak, amelyeket egy dél-japán szigeten találtak és mintegy 23 ezer évvel ezelőttről származnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap