Mi rejthet Oak Island rejtélyes kincsesgödre?
2018. október 4. 13:19 Múlt-kor
Kanada egy legkeletibb tartománya, Új-Skócia partjainál fekszik az apró, alig több mint fél négyzetkilométeres Oak Island szigete. A sziget legnagyobb része – mintegy 78 százaléka – az Oak Island Tours vállalat tulajdonában van, míg a maradékon kisebb birtokosok osztozkodnak. Hivatalos adatok szerint mindössze néhány gazdasági épület áll itt, az állandó lakosság pedig két főre rúg. Az első pillantásra jelentéktelennek tűnő sziget mégis immár kétszáz éve tartja izgalomban a szélesebb közvéleményt.
Korábban
Az 1800-as évek elején – miután a szigetet felparcellázták és az első telepesek megérkeztek – egy sor történet kapott lábra az Oak Islanden elrejtette rejtélyes kincsekről. A csak évtizedekkel később lejegyzett, addig jobbára szájról szájra terjedő alaptörténet szerint, az első telepes, egy bizonyos Daniel McGinnis egy mélyedésre bukkant a földben, miközben épp megfelelő helyet keresett jövendőbeli farmjának.
McGinnis ismert néhány korábbi történetet, amely szerint a híres kalóz, az 1701-ben kivégzett William Kidd kapitány – más verziók Feketeszakállról szólnak – valahol ezen a környéken rejthette el mesés kincseit. McGinnis és két társa ezért lelkesen ásni kezdtek és beszámolóik szerint fél méter mélység után kőlapokra, majd – szerintük – korábbi emberi munka egyértelmű bizonyítékaira bukkantak rendszeres időközönként. Végül mintegy 9 méteres mélységben hagyott alább a lelkesedésük és abbahagyták az ásást.
Beszámolóik azonban számos kincsvadász lelkesedését felkeltették és 1807-ben már az Onslow Company emberei folytatták az ásatásokat. Lendületes munkájukat az akasztotta meg, hogy egy ponton a tengervíz betört a barlangba és egészen 10 méter mélységig feltöltötte azt. Az elmúlt kétszáz évben aztán számos vállalkozás indult még a barlang feltárására, de a víz jelentette kihívásra nem tudtak megfelelő választ adni azóta sem.
Az 1807-es ásatás során azonban még a víz betörése előtt – állítólag – előkerült 24-27 méter mélységből egy nagy méretű kődarab, amelyen vésett szimbólumok voltak láthatóak. A kő mára elveszett és csak egy korai kutató emlékezete alapján készült rekonstrukció alapján ismerjük a „feliratot”, amelyet mindezidáig nem sikerült megnyugtatóan megfejteni.
1967 után egy vállalkozói csoport vásárolta meg az ásatási jogokat a szigeten, amelynek egyik tagja, Fred Nolan érdekes elmélettel állt elő. A szigeten előkerült több nagy méretű sziklatömb, amelyek szerinte egy latin keresztet formálnak. A Nolan-kereszt néven elhíresült jelenség aztán újabb löketet adott a rejtélyes szigettel kapcsolatos, leginkább amatőr történészeket és kincsvadászokat foglalkoztató elméleteknek.
A már említett kalózkincsekről szóló elképzelések mellett, így egyesek azt valószínűsítik, hogy a sziget a tragikus sorsú Mária Antónia elrejtett ékszereinek otthona lehet. Az elmélet szerint a forradalom idején kivégzett francia királyné még 1789-ben, Versailles ostroma előtt egy udvarhölgyére bízta értékes személyes tárgyait, hogy menekítse azokat biztonságos helyre. Ezt aztán – az elmélet szerint – Oak Islanden találhatta meg, ahol egyébként 2017-ben a History Channel tévécsatorna munkatársai találtak is fémkeresővel egy 500 éves brosst.
Egy másik hasonlóan bizonytalan elképzelés a Mária Antóniához hasonlóan véres véget ért templomos lovagokhoz köti a szigeten sejtett kincset. Eszerint az elmélet szerint a lovagok egy csoportja még időben kimenekítették kincseik legértékesebb darabjait Franciaországból, mielőtt IV. Fülöp leszámolt volna a rend tagjaival. A kincset menekítő lovagok ezután Skócián keresztül, az északi viking hajóutak mentén, Izland, Grönland és a szagák által megörökített, Új-Fundland területén sejtett Vinland érintésével juthattak el az apró kanadai szigetre.
Természetesen a fenti, meglehetősen extrém elméletek mellett merültek már fel egyszerűbb magyarázatok is. Így például számos kutató azt valószínűsíti, hogy az immár kétszáz éve kutatott „kincsesgödör” valójában egy természetes úton kialakult víznyelő és hangsúlyozzák, hogy a szigeten mindeddig nem kerültek elő olyan leletek, amelyek egyértelműen bizonyítanák, hogy ott évszázados – akár Kolumbusz előtti – kincseket rejtettek volna el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap