Az önjelölt római császárnőtől az ír kalózkirálynőig: öt harcias nő a történelemből
2018. október 9. 08:11 Múlt-kor
A történelem nagy része a férfiak harciasságát és hadvezéri tehetségét helyezi előtérbe, hiszen a legtöbb esetben a katonai vezetés feladatát ők látták el. Az évezredek során azonban fennmaradt jó néhány nő története is, akik helytálltak e minőségben is – közülük mutatunk be alább ötöt.
Korábban
I. (Halikarnasszoszi) Artemiszia
Artemiszia az ókori görög Halikarnasszosz városállam (ma Bodrum, Törökország) és a közelében fekvő Kósz, Niszürosz és Kalümnosz szigeteinek királynője volt, az Óperzsa Birodalom részét képező Kária satrapa berkein belül. Királysága kiemelt státuszt élvezett a birodalmon belül, és virágzott.
Artemiszia leghíresebb vállalkozása a szalamiszi tengeri ütközetben való részvétel volt I. Xerxész perzsa uralkodó oldalán. Artemiszia azt tanácsolta Xerxésznek, ne bocsátkozzon harcba a tengeren a görögökkel, illetve várjon alkalmasabb időpontra, a perzsa király azonban végül teljes flottáját – beleértve Artemiszia hajóit – megindította a görögök ellen.
Artemiszia kicsiny hajóhadával – amely mindössze öt hajót számlált – sikeresen elsüllyesztett több athéni hajót is, megtévesztve az ellenséget azzal, hogy athéni zászlókat vont fel saját hajóin. E cselnek köszönhetően több veszélyes helyzetből is megmenekült, így flottája nagy részével együtt túlélte az ütközetet, Xerxész hajóinak jó részével ellentétben.
A király ezután a szárazföldi hadművelettel kapcsolatban ismét kikérte Artemiszia véleményét – a királynő azt válaszolta, hagyja, hogy egyik tábornoka vezesse a támadást – ha vereséget szenved, elhatárolódhat az eredménytől, ha győz, akkor learathatja a dicsőséget érte. Ez alkalommal Xerxész hallgatott Artemisziára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.