10 tény az ópiumról
2018. október 10. 08:28 Múlt-kor
Korábban
1. Az ópiumot adó mákot a sumérok az öröm növényének (Hul Gil) nevezték el. A mák termesztéséről a legkorábbi források Mezopotámiából Kr. e. 3400-ból származnak.
2. Az ópiumot a máknövény tejnedvéből nyerik. Az emberek a történelem kezdetei óta használják; az ókori egyiptomiak, görögök és az asszírok elsősorban rekreációs célokra és műtéti beavatkozásoknál érzéstelenítésre használták.
3. A középkori Európát a Szentföldről hazatérő keresztesek ismertették meg az ópiummal. Az arab kereskedők révén a narkotikum a Kr. u. 7. századra ismertté vált Kínában és Indiában is.
4. A briteket nevezhetjük az első szervezett drogkereskedőknek. A busás haszon reményében a szigetország kereskedői olcsó, Indiából származó ópiummal árasztották el a kínai piacot, amely a becslések szerint 4 és 12 millió drogfüggőt eredményezett az ázsiai birodalomban, valamint kirobbantott egy háborút . Az első ópiumháborúra 1839-1842 között került sor Nagy-Britannia és Kína között.
5. Az ópiumszívók alkonya az 1950-es években érkezett el Kínában. A hatalomra került kommunisták felszántották a mákföldeket, kivégeztették a dílereket és a becslések szerint nagyjából 10 millió ópiumfüggőt kötelező elvonókúrára küldtek.
6. Az amerikai elnök Franklin Delano Roosevelt ükapja egy volt azon kereskedők közül, akik a 19. század első felében ópiummal árasztották el a kínai piacot.
7. Az ópium a kaliforniai aranyláz idején, az 1840-es évek végén vált ismertté Észak-Amerikában, köszönhetően a nagy számban Kaliforniába érkező kínai bevándorlónak. A földrész első ópiumbarlangját is ők indították be San Franciscóban, ahol a betérők ópiumpipát szívva juthattak transzcendens állapotba.
8. San Francisco volt az első település az USA-ban, amely hivatalosan is megpróbálta visszaszorítani a droghasználatot. A város vezetése egy 1875-ben hozott rendelettel megtiltotta az ópiumbarlangok látogatását.
9. A 19. századi francia tengerészek nagy ópiumszívók hírében álltak. A matrózok Francia Indokínában járva szoktak rá a drogra.
10. Afganisztán 1992 óta a világ elsőszámú illegális ópiumbeszállítója. A nagyarányú illegális ópiumtermesztés központi kormányzat meggyengülése miatt, a szovjet-afgán háború (1979-1989) idején kezdődött el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap