Így vetette meg John Smith trükkös „ingatlanhirdetése” Új-Anglia alapjait
2018. november 22. 12:48 Múlt-kor
John Smith nevét legtöbben valószínűleg az indián „hercegnő”, Pokahontasz történetéből ismerik. Az angol felfedező és kalandor vezető szerepet vállalt Anglia első amerikai gyarmata, Virginia és az első sikeres telep, Jamestown létrehozásában. Az angolok amerikai gyarmatosításában – és ezzel a későbbi Egyesült Államok megszületésében – Smith még egy jelentős érdemet tudhat magáének: az ő beszámolói és térképei tették igazán vonzóvá Új-Angliát a telepesek számára.
Korábban
Miután 1609-ben leváltották Virginia és Jamestown éléről, Smith folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy visszatérhessen az Újvilágba. Végül 1614-ben csatlakozott egy felfedező expedícióhoz, amely az akkor „Észak-Virginia” néven ismert terület partjain hajózott végig. A korábban ismeretlen vidék azonnal megragadta a vállalkozó kedvű Smith fantáziáját és lelki szemei előtt már angol telepek sora jelent meg a folyókban és megművelhető földterületben gazdag tájon.
Hazatérve Angliába azonnal neki is látott, hogy támogatást szerezzen terve megvalósításához és még ugyanebben az évben útra is kelt egy telepescsoport élén. Hajója útját azonban először egy pusztító vihar akasztotta meg, majd 1615-ös második próbálkozása alkalmával francia kalózok fogságába esett, ahonnan csak hetek múltán tudott visszaszökni Angliába.
A kudarc nem szegte kedvét és folytatta kampányát az általa Új-Anglia névre keresztelt terület benépesítése érdekében. Eme törekvésének ékes példája volt az 1616-ban kiadott térkép, amely az első ábrázolása volt a Massachusetts-öböl partmenti vidékeinek.
Smith igencsak fantáziadús térképe valójában egy korabeli „ingatlankatalógus” volt, ugyanis azon már elképzelt települések sora kínált vonzó letelepedési helyet a kalandvágyó angolok számára. Új-Anglia gyarmatosításának ügye mellé pedig még a trónörökös, a későbbi I. Károly szimpátiáját is sikerült megnyerni, ugyanis Smith megengedte, hogy a térképen ábrázolt objektumokat a herceg nevezze el.
A térkép és Smith kampányának igazi sikere abban rejlett, hogy Új-Angliát egy érintetlen, hatalmas gazdagsággal kecsegtető területként ábrázolta, nagyvonalúan „megfeledkezve” olyan „nehezítő tényezőkről” mint a környéket benépesítő indián törzsek. A jó reklám végül megtette hatását és 1620-ban útra is kelt az első nagyobb telepescsoport a Mayflower fedélzetén, megvetve ezzel a déli Virginia után a második jelentős angol gyarmati központ alapjait északon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap