A pocsék koktéloknak köszönhetjük a szívószálat
2019. január 3. 09:08 Múlt-kor
Az ital adta élvezet egy pillanat alatt tovatűnt. Marvin Chester Stone mérgesen meredt a menta koktéljában ázó, az angolperje szárából készült szívószálára, amelynek köszönhetően, immáron sokadik alkalommal, egy zavaró fűíz jelent meg az italában. A csalódott Stone-nál ekkor „betelt a pohár”, elhatározta, hogy megoldást szolgáltat magának és több millió, hasonló problémával küszködő sorstársának. Erőfeszítéseit siker koronázta: megszületett a modern szívószál.
Korábban
Az 1880-as években induló fejlesztés nem igényelt bonyolult technológiai folyamatokat. Stone egy ceruza köré tekert papírdarabból indult el, majd az így megszületett tekercs két végét összeragasztotta. Sajnálatos módon, miután belemerültek az italokba, az első modellek elég gyorsan szétáztak. Stone nem esett kétségbe, paraffin viasszal vonta be a szívószálak felületét, nagyban javítva azoknak a folyadékokkal szembeni védelmét. A nagy fejlesztés végül 1888. január 3-án fejeződött be. Az amerikai Marvin Chester Stone „mesterséges szívószál” néven szabadalmaztatta találmányát, amely ekkor még papírból készült.
Stone a szabadalom benyújtása után rögvest elkezdhette új találmányának a tömeggyártását. Évekkel korábban ugyanis már aktiválta tervezői géniuszát és megtervezett egy cigarettaszipkák sorozatgyártására alkalmas gépet, amelyre alapozva egy gyárat is létrehozott. 1890-re washingtoni gyára már több szívószálat gyártott, mint szipkát.
Ám a szívószálhasználók élete ekkor még nem volt gondtalan. Stone szívószálai ugyanis nagyon keskeny átmérővel jöttek le a futószalagról, így egy pohárba legalább kettő kellett belőlük, hogy a fogyasztó megfelelő mennyiségű italt tudjon felszippantani poharából. Az átmérők az idő múlásával egyre nőttek, majd a második mérföldkő a szívószál történetében 1937-ben jött el, amikor egy másik amerikai, bizonyos Joseph Friedman megalkotta a mágikus csövek hajlítható verzióját.
A második világháborút követően a plasztik belépett az emberek életébe és egyre több használati tárgy készült műanyagból. Az 1960-as években a műanyag szívószálak valósággal elárasztották az USA-t, mivel gyártásuk egyszerű és olcsó volt, és emellett igen strapabíróknak is számítottak.
A plasztik szívószálak tündöklése egészen napjainkig tartott, de úgy tűnik, idejük környezetkárosító hatásuk miatt leáldozóban van. A fogyasztók egyedül az USA-ban bődületes mennyiségű, csaknem félmilliárd szívószálat használnak naponta, és a milliárdnyi miniatűr, műanyag cső szennyezi a világ tengerpartjait. A növekvő környezettudatosságnak hála, a fogyasztók és a gyártók manapság más megoldásokat keresnek és úgy tűnik, hogy az emberiség visszatér a gyökerekhez, a papírból készült szívószálak használatához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap