500 éven át kézzel készítették, most 3D-nyomtatott sisakot kapnak a pápa svájci gárdistái
2019. január 23. 11:41 MTI
Háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő új sisakot kapnak a katolikus egyházfőt védő svájci gárdisták. Az új sisak műanyagból készül majd, és lényegesen könnyebb lesz az eddigi fémsisakoknál.
Korábban
A pápai testőrség hagyományos, 16. századi stílusú fejfedőit mostanáig kézzel készítették Ausztriában, ám a miséken és ünnepi fogadások alkalmával viselt fémsisakok két kilogrammot nyomnak. A Svájcban készülő új, műanyag fejfedő ezzel szemben mindössze 570 grammos és elődjével ellentétben nem melegszik fel, valamint szellőzőnyílások is vannak rajta, vagyis a gárdisták kevésbé fognak izzadni benne. Az új sisakok elkészítéséhez beszkennelték a régi változatot, majd a digitális adatok némi módosítását követően kezdték meg a nyomtatást.
Megjelenését tekintve az új sisak szinte ugyanolyan, mint a korábbi változat, annyi különbséggel, hogy a svájci gárdát 1506-ban megalapító II. Gyula pápa címere látható rajta. Egy új sisak elkészítése nagyjából egy napot vesz igénybe, szemben a fémsisakhoz szükséges 130 órával, és legyártásának költsége 900-1000 svájci frank (252 ezer-280 ezer) között mozog, de még így is olcsóbb a fém változatnál. A Vatikán idén 120 új sisakot rendelt, amelyek közül 98-at kedden osztottak szét a gárdisták között Rómában, a testőrség megalapításának 513. évfordulója alkalmából.
A mindenkori egyházfőt védelmező, 110 fős testőrség tagjai kék-piros-narancssárga csíkos egyenruhát viselnek a pápai szertartások és államfői látogatások alkalmával, ám a mindennapokban sokkal egyszerűbb, kék színű öltözéket hordanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.