Korszerű szellőzőrendszerrel látták el Tutanhamon sírját
2019. január 25. 11:22 MTI
Szellőztető és légszűrő rendszerrel szerelték fel a híres egyiptomi fáraó, Tutanhamon luxori sírját egy csaknem tíz évig tartó korszerűsítés keretében, amely során helyreállították és megtisztították a sírhely falfestményeit, valamint változtattak a látogatótér kialakításán is - közölte a héten a munkálatokat végző Los Angeles-i Getty Conservation Institute (GCI) kutatóintézet, amely az egyiptomi műemlékvédelmi minisztériummal dolgozott együtt a projekten.
Korábban
Tutanhamon sírját a dúsgazdag Lord Carnarvon és Howard Carter brit régész tárta fel 1922-ben. A következő évtizedben a sírhely kincseinek többségét elvitték, mára mindössze néhány tárgy, köztük Tutanhamon múmiája, egy szarkofág, valamint egy aranyozott fakoporsó maradt benne - írja az artnewspaper.com művészeti portál.
A mostani projekt keretében végezték el a sír eddigi legátfogóbb állapotfelmérését 1922 óta. A korszerűsítési és megóvási munkálatok középpontjában a 3300 éves egyiptomi sírhely híres falfestményeinek tanulmányozása állt, ugyanis az évek folyamán barna foltok jelentek meg az alkotásokon és a szakemberek attól tartottak, hogy megfelelő intézkedések hiányában a foltok tovább növekednek. A csaknem egy évtizedig tartó munkálatokat végző csapat egyiptológusa háttérkutatásokat végzett, a sírhely mikroklímájának tanulmányozása a környezetmérnökök feladata volt, mikrobiológusok foglalkoztak a barna foltokkal, az építészek és a tervezők a sírhely infrastruktúráját modernizálták, a kutatók a falfestmények összetételét tanulmányozták, a konzervátorok a falak megfelelő kezeléséről gondoskodtak.
"Ezek a képek több mint háromezer évesek, és azt kell mondjam, hogy a korukhoz képest egész jó állapotban vannak" - mondta Lori Wong, a kutatóintézet munkatársa, hozzátéve, hogy a konzervátorok csupán ragasztóanyagot használva illesztették vissza a falfestmények levált részeit. "Nem végeztünk újrafestést, se restaurálást. Minden, ami a sírban látható, eredeti" - hangsúlyozta a szakember. A munkálatok egyik legjelentősebb eredménye egy szellőztető- és levegőszűrő-rendszer kiépítése volt 2015-ben, a páratartalom és a por csökkentése érdekében.
A rendszer kiépítését követően a szakemberek óvatosan megtisztították a falfestményeket, eltávolítva annak a speciális - az egyiptomi szakemberek által felvitt - anyagnak egy részét, amely túlságosan fényessé tette a felületeket. A munkálatok során részben átalakították a látogatók mozgásterét, aminek köszönhetően többé nem tudják megtapogatni a falfestményeket a kamra bejáratánál, ugyanakkor nagyobb területet tudnak bejárni a sírban. Az újítások közé tartozik továbbá, hogy a jövőben legfeljebb 20 látogató lehet bent egyszerre a sírban, maximum 10 percig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap