Eltemették a német politikai foglyok náci kísérletekre használt szövetmintáit
2019. május 15. 14:31 MTI
A szövetmintákat, amelyek többsége néhány milliméter nagyságú, 2016-ban találták meg Hermann Stieve, a Berlini Egyetem egykori anatómiaprofesszora hagyatékában, aki meggyilkolásuk után alig néhány órával kapta meg boncolásra a Berlin-Plötzensee börtönből a nácik ellen küzdő németek testét. Az 1952-ben elhunyt Stieve kutatásaihoz főleg női áldozatok holttestét boncolta fel, akiknek a testét később elégették és hamvaikat többnyire tömegsírba temették. A mintákat hétfőn a Dorotheenstadt temetőben helyezték örök nyugalomra.
Korábban
A szövetmintákat kis fekete dobozokban találták meg Stieve örökösei, akik a berlini Charité kórháznak adományozták. A kórház a szövetmintákkal kapcsolatban megrendelt egy tanulmányt, amelyet Johannes Tuchel, a német ellenállás berlini emlékhelyének igazgatója készített el.
Tuchel a Bild am Sonntag című német lapnak elmondta: a kutatás rávilágított arra, hogy Stieve szisztematikusan segítséget nyújtott a náci igazságügyi minisztériumnak a nyomok eltüntetésében ezeknél a bűncselekményeknél. Stieve sofőrje a német ellenállók holttestét a börtönből hozta el. A sofőr egy fogóval az áldozatok aranytöméseit is eltávolította. A náci orvos 184 boncolást végzett, ebből 174 női holttest volt, mivel a menstruációt kutatta. Stieve boncolta fel 13 nő testét is abból a 18-ból, akiket a nácik azért végeztek ki, mert a Vörös Zenekar ellenállási csoport tagjai voltak.
A nácik nem véletlenül lettek számtalan regénybe vagy filmvászonra vitt történet főgonoszai. Kegyetlenségeik elősegítéséhez sok abszurd lázálmot kergettek legendás ereklyék kutatásától egzotikus fegyverek fejlesztéséig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap