`Az egyház ma is vétkezik`

Az intelligens politikai krimik Oscar-díjas mestere a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, az Eltűntnek nyilvánítva vagy a Music Box című filmekkel lett világhírű. Ámen című művében azt állítja, a Vatikán nem emelte fel szavát a holokauszt ellen, tudomásul vette a zsidók megsemmisítését. Ha a pápa tiltakozott volna, a kommunisták malmára hajtja a vizet, akiket utált, mint a zsidókat. A film premierjét a berlini fesztiválon Costa-Gavrasnak ítélt életműdíj átadásával egybekötve rendezték. Itt adott exkluzív interjút lapunknak. Amikor egy film témája valamely politikai kérdés... Álljunk meg egy pillanatra. Mik a politikai témák? A filmekben a hősök háborút játszva megmentik a világot. Ezek a filmek azt mondják, Mr. Schwarzenegger megmentheti az amerikaiakat, csak azért, mert hatalmas izmai vannak és az emberek ezt el is hiszik. Ennek semmi köze a politikához, inkább a nevetségességhez. Ott tartottam, hogy amikor egy film témája a történelem, a politika vagy egy politikai mozgalom, nagy a veszély, hogy a rendező száraz pamfletet tesz le megkapó drámai helyzet vagy életszerű karakter nélkül, akivel a közönség azonosulhatna. Hogyan szokott szembenézni ezzel a veszéllyel? A mozi látványosság. Az emberek nem azért mennek a moziba, hogy tanuljanak, hanem hogy egy show-t lássanak, valami látványosat. Fontos, hogy a mozi populáris művészeti ág, mégis beszélnie kell arról a társadalomról, amelybe tartozik. A történelem használata növeli a felelősséget. Úgy vélem, a film a rendező monológja, amit annak a közönségnek mond el, amely a nézőtéren ül és odafigyel rá. E felelősségnek ezért úgy lehet megfelelni, hogy a politikai kérdésekben kritikus álláspontot foglal el a rendező. De ha a főszereplőt csak a politikai problémával kapcsolatban mutatja a történet, magánélete, érzelmei háttérbe szorulnak. A néző nem kerül közel a hőshöz, ha nem értette meg a politikai problémát. Igen, kétségtelen, hogy bizonyos esetekben egyszerűsíteni kell a politikai tartalmat. De ennek vannak bizonyos határai. Nem érdemes túlzásba vinni. Még mindig jobb elveszteni a közönség egy részét, mint manipulációval lehengerlő dolgokat nyújtani nekik. Előfordult, hogy filmje közvetlen hatást gyakorolt a politikára? Vannak szándékai ilyen hatás elérésére? A legjobb dolog, ami egy filmmel történhet, hogy képes felhívni a figyelmet az ellentmondásokra, és maga is ellentmondásos fogadtatásban részesül. Nem mondanám, hogy botrányt kavar, de vitát kelt a téma körül, amivel foglalkozik. Legújabb filmem, az Ámen is ezt teszi, mint ahogy korábbi alkotásaim is. Nem hiszek a szerencsében, hogy egy film megváltoztathatja a társadalmat. A vita elindítása a lehető legjobb eredmény. Mi a véleménye a globalizációról és ahogy lecsapódik filmművészetben? A globalizáció is egy válasz arra, hogyan éljünk háborútól és rasszizmustól mentes életet. De ez sajnos azt is jelenti, hogy egyenrangúsítjuk a kultúrákat, és egy általános réteget hozunk létre - érkezzen az akár a Vivenditől, akár a Disneytől, akár a Gaumont-tól. Úgy gondolom, a kulturális identitást meg kell őrizni, amennyire lehet. Ezt próbáltuk keresztülvinni a "kulturális kivétel" elvével, amely kulturális sokszínűséghez vezet (a WTO elődszervezete, a GATT által 1994-ben megalkotott, a nemzeti piacok liberalizációjáról szóló megállapodáson belül az európai tárgyaló felek ragaszkodtak a kulturális termékek kivételéhez, mondván, támogatás - azaz a liberalizációt ellensúlyozó protekcionizmus - nélkül a nemzeti filmgyártások elvesznének - K. L.). Hiszek Európában és az európaiakban. Hirdetnünk kell kultúránkat. Minden országnak saját képekkel kell rendelkeznie. A nemzeti film erről szól. E képeknek olyan jelentőségük van, mintha tükröt tennénk otthon a falra: olykor belenézünk, és látjuk, hogy rendben vagyunk-e vagy sem. Ami a globalizáció ábrázolását illeti, Ken Loach egyik utóbbi filmje, a Navigátorok remek film szegény kábelfektető munkásokról. Humorral mutatja be, hogyan válnak az emberek áldozatokká, hogyan mondja meg egy távoli igazgatótanács, minek kell történnie: valószínűleg ilyen helyzetbe juttatja a globalizáció az emberek többségét. És szeptember 11-e hova vezeti a mozit? Félek tőle, hogy Hollywood leállítja a terrorizmussal foglalkozó filmek készítését. Ha nem ezt teszik, akkor viszont túldramatizálják a dolgokat, bedobják a sztárt a harc kellős közepébe, hogy lerendezzen mindenkit - ezt szereti az amerikai közönség. Nagy veszélyt tartogat az is, ha az ember nyomás alatt él, egy olyan diktatúrában, ahol azt mondják neki, fogja be a száját. Mert ha elkezd küzdeni ez ellen, rögtön terroristának kiálthatják ki! Körültekintőbb megközelítés szükséges. Készítene ilyen filmet? Érdekes téma, kétségtelen. Meg kell várnom, milyen irányba mennek a dolgok. Az imént azt meséltem Mathieu Kassovitznak, hogy az Ámen főszereplőjeként az ugyancsak papot játszó Montgomery Cliftre emlékeztetett engem a Meggyónom című Hitchcock-filmből, és kiderült, igazam volt. Egy színésznek mindig nehéz papot játszania. Mert bizarr módon hiányzik belőle az érzékiség. Amikor gyerek voltam, sokkal jelentőségteljesebb szerepe volt a papoknak, mára ez elveszett. Igen, ezt a filmet adtam oda Mathieu-nek azzal, jól nézze meg Cliftet, ilyen lehet az a pap, aki érzéki, érdekes, a közönség figyelmére méltó figura. Szemtanú - ez volt a film munkacíme, utalva a náci tisztre, aki vállalta, hogy tanúskodik a haláltáborok valódi céljáról és funkciójáról, de a Vatikán nem élt a "lehetőséggel". Ám a film nem "szemtanúskodik": miért nem merészkedett a koncentrációs táborok g2ázkamráiba a kamerával? Képtelen lennék rá. Mélyen hiszem, hogy azokat a képeket, dokumentumfelvételeket, melyeket e korszakról és a gázkamrákról láttunk, nem lehet reprodukálni. Más módot kell találni a szörnyűség érzékeltetésére. Lehetetlen színészeket állítani a felvevőgép elé, levetkőztetni őket, és azt mondani nekik, érezzetek úgy, mintha zsidók lennétek, akiket éppen elpusztítanak. Képtelenség. Fontos a "szemtanúság" másik vonása, hogy Gerstein, aki vállalkozott volna a tanúvallomásra, náci tiszt volt. Olyan, aki tudta és látta, mi történik. Ha egy ilyen ember mondja, a népirtás valóság, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mégis megtörtént. Ez a drámai csomópontja a filmnek. Filmjével azt állítja, a Vatikán, vagyis XII. Pius pápa, hallgatólagosan tudomásul vette a zsidók kiirtását és nem lépett fel a holokauszt ellen. Kutatásokat végzett? Ami rettentően fontos, igaz módon megragadni a lényeget. Azért nem mondanám, hogy az igazságot, mert az mindig nagyobb, mint egy film. Két órában nem lehet mindent elmondani. Rengeteg munkát fektettem a körülmények tisztázásába, 15-20 könyvön rágtam át magam, hogy a lehető legtisztább leírást adjam. Számos eltérő álláspontokat valló történész vizsgálta a témát. Egyben mindenki egyetértett: a pápa nem reagált, nem emelte fel a hangját. Ez volt a kulcs számomra a filmhez. Ezután jönnek az okok, miért nem cselekedett a pápa. És ezek a történészek számos indokot hoztak fel. Ezek elhangzanak a szereplők szájából, de nem emeltem ki egy okot közülük, mondván, ez az igazság. A Vatikán később megpróbálta tisztázni a dolgot: létrehoztak egy zsidó és katolikus történészekből álló bizottságot, amely végigkutatta az archívumokat. Hároméves munka és tanácskozás után kettészakadtak: nem tudjuk, miért nem emelte fel hangját a pápa, szólt nyilatkozatuk. Bizonyos iratokhoz még ők sem férhettek hozzá! Ez a helyzet, így én sem mondhattam, ezért vagy azért nem lépett fel a pápa. Hogyan vélekedik az egyházról? A szervezet, amely a szeretet és az emberiség összetartozásának evangéliumi elveit lenne hivatva szolgálni, bürokratikus szervezetként működik, vagy filmjét látva élesebben megfogalmazásban: korrumpálódik. Lehetséges, hogy ilyen körülmények között az emberek spirituális fejlődését szolgálja? Ez nagyon fontos kérdés. Mert az egyház és a pápa összpontosítja a hatalmat a kezében, vagyis az emberi belátást helyezi az univerzális igazságosság szintjére. Államként működik, kockázatkerülő és csak reagál a problémákra. Ha pedig ezt teszi, miért van ott? Kit és mit szolgál? Hiszem, hogy a vallás fontos a társadalom életében, mert reményt táplál. De nem látom egy olyan vallás értelmét, amelyet politikai erőként használnak. Persze amikor egyházról beszélünk, nagyok a különbségek. Más a francia, a spanyol, az olasz egyházi vezetés, más a latin-amerikai. Az argentin egyház együttműködik a milíciával. Egyszer találkoztam egy brazil bíborossal, azt mondta, nem foglalkozhat a szegényekkel, mert ha ezt tenné, azt hinnék róla, hogy kommunista. Ennek az intézményi rendszernek kellett volna morális erőként fellépnie a második világháború előtt. És ma sem lépnek bizonyos helyzetekben. Nem egyesítik az erőiket más vallási szervezetekkel Afrikában. Hagyják, hogy az emberek úgy hulljanak el AIDS-ben, mint a legyek! A pápának fel kellene szólalnia, utasítania kellene az összes afrikai papot, hogy mentsék az afrikai lakosságot. De a dogma ma is erősebb és fontosabb, mint az emberi élet.