Új technológia fedheti fel a 2000 éves római papirusztekercsek titkát
2019. október 4. 10:18 MTI
Egy brit részecskegyorsító technológiája segíthet megfejteni egy 2000 éve, a Vezúv kitörésekor elszenesedett római kori papirusztekercsek tartalmát.
Korábban
A Kentucky Egyetem professzora, Brent Seales vezetésével dolgozó kutatók a Diamond Light Source-hoz, a brit országos részecskegyorsító intézethez fordultak segítségért a papirusz tanulmányozásához, amely olyan „törékeny volt, mint egy lepke szárnya”.
Arra gondoltak, hogy a részecskegyorsító – nagy teljesítményű szkennelésre képes elektronnyalábjaival – segíthet megfejteni az évtizedek óta megoldani próbált rejtélyt, és sikerül kideríteni, hogy a párizsi Institut de France tulajdonában lévő történelmi tekercsek mit rejtenek.
A régészeti talányok megoldásával foglalkozó Seales elmondta, hogy ezeket a tekercseket nem lehetett csak úgy kisimítani, mert az elszenesedés miatt olyan törékennyé váltak, hogy súlyosan károsodhatnának. A Diamond részecskegyorsító technológiája lehetővé tette, hogy a tudósok bármit tanulmányozhassanak a fosszíliáktól a vírusokig és vakcinákig.
„Amikor a sugár áthalad a mintán, olyan háromdimenziós képet képes alkotni, amihez más módon nem tudnánk hozzájutni” – mondta Seales. A tekercseket 1752 és 1754 között fedezték fel Herculaneumban, a Nápolyi-öböl mellett, Dél-Olaszországban folytatott ásatáson. A leletek egy házban pihentek, amely régészek szerint Julius Caesar családjáé lehetett.
A tekercsek mintegy 2000 évesek lehetnek. A kutatók azt remélik, hogy a nagyenergiájú röntgensugárzás segítségével sikerül megfejteni tartalmukat.
Ellentétben Pompejivel, amelyet Kr. e. 79-ben, a Vezúv kitörésekor elárasztott a láva, Herculaneumot egy tüzes felhő borította be, amelynek hamuja mindent beterített, és érintetlenül maga alá temetett.
A házak egyike, a Villa dei Papiri (Papiruszok háza) több mint 1800 szöveges tekercset tartalmazott. A hamu megőrizte őket, de a szenesedés miatt lehetetlen kigöngyölni őket.
A nápolyi király 1802-ben hat tekercset Bonaparte Napóleonnak ajándékozott. Napóleon a francia tudományos és művészeti akadémiákat tömörítő állami szervezet, az Institut de France könyvtárának adta őket, hogy fejtsék meg a tartalmukat.
Kétszer – 1817-ben és 1877-ben – kísérelték meg egy-egy tekercs kisimítását, de sikertelenül. Több mint egy évszázaddal később, 1986-ban a szakértők egy vegyi anyaggal bontották fel az egyik tekercset több száz kis darabra.
“Nagyon nehéz volt olvasni” – idézte fel Yoann Brault, az Institut de France könyvtárának egyik kutatója megjegyezve, hogy nem tudták kideríteni, milyen tintát használtak.
A fejlett technológia, és a Seales által kifejlesztett módszer segítségével azonban elérték, hogy „ki lehessen csomagolni” a herculaneumi papiruszt, és így megfejteni annak tartalmát.
A törékeny tekercset nagy elővigyázatossággal szállították Párizsból az angliai kutatóintézetbe. Francoise Bernard, a könyvtár igazgatója szerint ezt a kockázatot vállalni kellett, mert nem volt más mód az előrelépésre.
Korábban más kutatók is próbálkoztak a tekercsek tartalmának nem invazív megfejtésével. 2014-ben Daniel Delattre francia kutató intenzív röntgensugárzást használt a tekercsek egy részének vizsgálatára.
Seales módszerével görög betűkkel írott szöveget sikerült felfedezni, vélhetően a görög epikureus filozófus, Philodémosz írását. A London melletti, didcoti részecskegyorsító segítségével nyert adatokat az amerikai egyetemen fogják elemezni.
Michael Zink történész szerint nagyon ritka leletről van szó, ilyen tekercsek nem nagyon maradtak fenn épen. „Ezért is olyan fontosak ezek a tekercsek” – hangsúlyozta, hozzátéve, reméli, hogy egyszer egész mondatokat, vagy talán az egész szöveget is ki tudják majd olvasni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.