Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
2020. január 17. 10:26 Múlt-kor
„A nagy párbaj, a csaták csatája elkezdődött” – mondta 1991. január 17-én az iraki néphez intézett szózatában Szaddám Huszein iraki diktátor néhány órával azután, hogy az amerikai vezetésű koalíciós erők megindították a Sivatagi Vihar hadművelet. A szövetséges csapatok az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával kezdték meg a légicsapásokat, mivel a korábban elfogadott szankciók nem hozták meg a várt eredményt, az iraki csapatok Kuvaitból történő visszavonását. A Szaddám által remélt nagy összecsapás azonban elmaradt. A koalíciós alakulatok óriási fölénye már a háború kezdetén megmutatkozott, a február végén elindított szárazföldi offenzíva pedig néhány nap alatt összeroppantotta az iraki haderő ellenállását. Az öbölháborút sokan a Szaddam Huszein hatalmát megdöntő 2003-ban indított iraki háború előjátékának tekintik, amely számos tekintetben hozott újdonságot a 20. század korábbi fegyveres összetűzéseihez képest.
Korábban
A végzetes találkozó
Irak gazdasági helyzete a 80-as évek végén katasztrofális volt. Az ország erőforrásait teljesen kimerítette a szomszédos Irán ellen 1980 és 1988 között vívott háború.
A közel-keleti ország – elsősorban az öböl menti kis olajmonarchiákkal és Szaúd-Arábiával szemben fennálló – államadóssága a háború végeztével mintegy 80 millió dollárra rúgott.
Irak legnagyobb hitelezője szomszédja, Kuvait volt. Szaddám Huszein arra hivatkozva, hogy az irak-iráni háborúban az olajmonarchiákat is megvédte az iszlamista Iránnal szemben, idővel egyre hangosabban kezdte követelni adósságai elengedését.
A kuvaiti emírnek azonban esze ágában sem volt elengedni Irak tartozását, sőt, a kőolaj-kitermelés növelésével – az ily módon alacsonyan tartott olajárak segítségével – még nagyobb válságba taszította szomszédját.
Ebben a helyzetben Szaddám a háború mellett döntött. Kuvait a bászrai tartomány része volt az Oszmán Birodalomban, majd 1913-ban autonómiát kapott, de mindig is az iraki nacionalista törekvések középpontjában állt.
Irak azzal vádolta meg szomszédját, hogy a két ország határán fekvő, a világ egyik legnagyobb olajlelőhelyének, a Rumaila olajmezőnek az iraki részéről is termel ki olajat. Kuvait lerohanása a küszöbön állt.
Világos volt, hogy amennyiben Szaddám megszerzi Kuvaitot, a térség nagyhatalmú urává válik, folyamatos veszélyt jelentve az öböl menti olajmonarchiákra.
A világ hatodik legnagyobb légierejét és a régió legnagyobb hadseregét birtokló ország a térségbeli olajkészletek megkaparintásával már alapvető amerikai érdekeket veszélyeztette volna.
Az amerikai támadás Kuvait iraki lerohanása esetén tehát borítékolható volt, kellően erélyes diplomáciai fellépéssel azonban talán elkerülhető lett volna a háború. 1990. július 25-én April Glaspie, az Egyesült Államok iraki nagykövete Bagdadban találkozott Szaddám Huszeinnel.
Bár 1991 áprilisában a Szenátus Külügyi Bizottsága előtt zajló meghallgatásán úgy emlékezett, hogy világosan közölte a diktátorral, hogy Washington rosszallással tekintene egy Kuvait elleni háborúra, valójában nem ez történt. A találkozón ugyanis gyakorlatilag kijelentette: nem kívánnak beavatkozni az Irak és Kuvait közötti konfliktusba.
Glaspie később bevallotta, meg sem fordult a fejében, hogy Huszein valóban meg akarja támadni Kuvaitot. Pedig a szándék ekkorra már nyilvánvaló volt: Szaddám 30 ezer katonát vonultatott fel az iraki-kuvaiti határon.
A nagykövet asszony naivitása sokba került. Ha a nyilvánvaló jelek hatására erélyesebben lép fel – amellett, hogy nem szakad vége idő előtt diplomáciai pályafutásának –, könnyen elképzelhető, hogy nem tört volna ki az öbölháború.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05