Saját magán próbálta ki először az éteres altatást a magyar közegészségügy megalapozója
2020. április 25. 10:33 Múlt-kor
205 éve, 1815. április 25-én született Csorbán Markusovszky Lajos, a korszerű magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Orvosi Hetilap megalapítója.
Korábban
A felvidéki Csorbán született evangélikus nemesi családban, már gyermekként megtanulta a magyar mellett a német és a szlovák nyelvet is. Pozsonyban jogot tanult, majd a pesti egyetem orvosi karára iratkozott be – ennek finanszírozásához a Festetics-családnál vállalt előbb magántanári, majd nevelői állást.
Orvosi diplomáját 1844-ben szerezte meg, disszertációjának címe Az orvos mint nevelő volt. Előbb Párizsban, majd két évet Bécsben tanult tovább állami ösztöndíjjal, itt Joseph Wattmann műtőnövendékeként is tevékenykedett, és barátságot kötött Semmelweis Ignáccal. 1847-ben visszatért Pestre, és Balassa János asszisztenseként dolgozott a sebészeti klinikán.
Európában az elsők között alkalmazták a dietil-éteres altatást, a szer kábító hatásait Markusovszky először saját magán próbálta ki.
Jelen volt 1848. március 15-én a forradalom főbb eseményein, majd a honvédorvosok képzésére létrehozott tanfolyamon oktatott sebészetet és műtőgyakorlatokat („sebészi kötszer- és műszertan” néven). Balassa miniszteri tanácsossá való kinevezése után őrá hárult a fővárosi sebészeti klinika irányítása.
1848 novemberétől a feldunai hadsereg törzsorvosa volt, az 1849. július 2-ai második komáromi csata után ő kezelte Görgei Artúr tábornok Ácsnál elszenvedett fejsérülését. A fiatal tábornokot ezután a klagenfurti száműzetésbe is elkísérte a világosi fegyverletételt követően.
1850-ben visszatért Pestre, ahol a Bach-rendszer önkényuralma megfosztotta állásától politikai megbízhatatlansága miatt. 1851-től ismét a fogságból kiszabadult Balassa János magánasszisztense lett, tagja volt a körülötte kialakult haladó orvosi körnek, amely a magyarországi orvosképzés és közegészségügy létrehozását vázolta fel. 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, amelynek 32 évig állt az élén.
Magántanárra való kinevezését az egyetem visszautasította evangélikus vallása miatt, így magánpraxisban orvosként is dolgozott – többek között a Trefort- és az Eötvös-család háziorvosa is volt.
Az ekkoriban kiépült kapcsolatainak köszönhette, hogy az 1867-es kiegyezést követően Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minisztériumában titkári állást kapott, előbb az orvosképzési, majd általában véve az egyetemi ügyek előadója volt, végül a miniszteri tanácsosi rangig is eljutott.
Markusovszky javasolta a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem felállítását, és jelentős szerepe volt mind a pesti, mind a kolozsvári egyetem oktatási színvonalának európai szintre emelésében.
Az 1868-ban létrejött Országos Közegészségi Tanács tagjaként, majd később elnökeként részt vállalt az országos közegészségügyi rendszer kiépítésében, és a pesti egyetemen a közegészségtani tanszék is az ő javaslatára alakult.
Eötvös 1871-es halála után Trefort Ágoston lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Markusovszky vele is jó munkakapcsolatot ápolt. Az 1876. évi XIV. törvénycikk, azaz a közegészségügyi törvény kidolgozásában is nagy szerepe volt.
1892-ben nyugállományba vonult, érdemei elismeréséül az orvosi egyetem 1893-ban tiszteletbeli egyetemi tanárrá választotta a katedrájától korábban megfosztott orvost. 1863-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1890-ben választották rendes taggá.
78 évesen, 1893. április 21-én érte a halál a horvátországi Abbáziában (ma Opatija), ahol gyógykezelésen vett részt. Hamvait a Markusovszky-család birtokán, Vasegerszegen helyezték örök nyugalomra, temetésén jelen volt Görgei tábornok is. Szombathelyen kórház, a budapesti Semmelweis Egyetemen és a Debreceni Egyetemen is kollégium viseli nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap