Három évszázad alatt négyszer fosztották meg a magyar tróntól a Habsburg-házat
2020. augusztus 25. 11:54 Németh Máté
1620. augusztus 25-én, négyszáz évvel ezelőtt zajlott le Magyarországon a Habsburg-ház első trónfosztása. A királyi cím az események után Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet illette, ő azonban részben a Porta, részben a magyar rendek fellépése miatt elállt a koronázástól. A detronizálás eszközéhez a magyarok ezt követően még háromszor nyúltak a történelem során. A Rákóczi-szabadságharc idején 1707-ben Ónodon zajlottak le hasonló események, majd több mint száznegyven évvel később, 1849-ben Ferenc Józseftől is ezzel a módszerrel kívánták megvonni magyar királyi címét. Az utolsó detronizáció elszenvedője IV. Károly volt, akit - miután második visszatérési kísérlete is kudarcba fulladt - 1921 novemberében fosztották meg trónjától és száműzték Madeira szigetére.
Korábban
A meg nem koronázott király, Bethlen Gábor
Az igen kiszámíthatatlan magatartású és erőszakos Báthory Gábort az Erdélyi Fejedelemség élén Bethlen Gábor követte. A törökökkel jó viszonyt ápoló és a segítségükkel a trónt is megszerző Bethlen uralkodása során tartós béke köszöntött országára, emellett pedig megteremtette annak a lehetőséget, hogy növelje a fejedelemség területét.
Az uralkodó felismerte a pillanatot, és úgy döntött, érdemes kihasználnia az 1618-ban kirobbant harmincéves háború zavaros időszakát, a csehek Habsburg-ellenes felkelése ugyanis alkalmat adott arra, hogy bővítse országa határait a Habsburgok által kormányzott Magyar Királyság felé.
A tervhez - tekintve, hogy az Erdélyi Fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusa volt - a törökök hozzájárulását is sikerült megszereznie, így semmi nem álhatott annak útjába, hogy mintegy 18 ezer fős hadsereggel csatlakozzon a Habsburg-ellenes erőkhöz.
II. Ferdinándtól - aki idővel a magyar és a cseh királyi, valamint a német-római császári címet is megszerezte - nem sok jót várhattak birodalmának protestáns lakói, erőszakos ellenreformációt folytató politikája nem nyerte el a reformált vallású csehek tetszését.
Felkelésük kezdete - ami a harmincéves háború nyitánya is volt egyben - a második prágai defenesztrációban nyilvánult meg: a lázadók kidobtak a prágai Hradzsin ablakán két királyhű grófot és egy titkárt (a mintegy 18 méteres zuhanás szerencsés módon egy trágyadombon ért véget, a három férfi így túlélte az esést). Miután kitört a több évtizedig tartó, általános európai konfliktussá terebélyesedő küzdelem, a harcokból és a remélt zsákmányból Bethlen sem akart kimaradni.
A fejedelem 1619-es hadjárata sikeresnek bizonyult, ugyanis nemcsak Erdély területét tudta növelni, hanem támogatói körét is bővítette a magyar rendekből. Hadjárata során az elsősorban protestáns nagyurak és azok magánhadseregei mellett a megyei nemesség és a városi polgárság támogatását is elnyerte. Így történhetett, hogy Kassa és Pozsony megszerzése után november végén már Bécs ostromába kezdhetett.
A császári székhely megtámadására végül nem vállalkozott - csupán egyik elővárosát foglalta el -, de uralma olyan szilárdnak bizonyult, hogy az általa 1620-ban egybehívott besztercebányai országos gyűlés augusztus 25-i határozata kimondta a Habsburgok trónfosztását, valamint Bethlen királlyá választását.
Ám hiába volt birtokában a Szent Korona, felmérve a lehetséges következményeket, Bethlen nem volt hajlandó megkoronáztatni magát. A Porta - ahogy azt korábban is értésére adta - nem járult hozzá a Magyar Királyság és Erdély egyesüléséhez, hiszen a fejedelem királlyá koronázása Magyarország török megszállásának veszélyét is magában hordozta volna.
Emellett az sem volt vonzó számára, hogy a magyar rendek igen szűkre szabták volna királyi hatáskörét, kimerítve jogkörét nagyjából az országgyűlés összehívásában és a törvények megerősítésében.
Az erdélyi fejedelem végül a protestáns cseh lázadók veresége után az 1621-es nikolsburgi béke keretén belül lemondott a királyi címről, és a magyar koronát, valamint a többi felségjelvényt visszaadta II. Ferdinándnak. Cserébe megkapott többek között hét felső-magyarországi vármegyét, valamint két sziléziai hercegséget a német birodalmi hercegi címmel együtt. Vallási tekintetben megerősítették az 1606-os bécsi béke pontjait, a Bethlen mellett harcolók pedig amnesztiát kaptak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap