Házakkal, korhű játszótérrel és labirintussal bővült a római tábor Almásfüzitőn
2020. november 12. 13:30 MTI
Almásfüzitőn elkészült az Azaum Római Tábor bővítése mintegy 700 millió forint ráfordításával - mondta el a település polgármestere az MTI-nek.
Korábban
Beró László tájékoztatása szerint a 3. századi erődöt megjelenítő tábor kapuja előtti római életmódot bemutató településrészt építettek fel négy házzal, rekonstruált római játszóteret alakítottak ki, valamint fűzfa labirintust telepítettek egy Interreg-pályázat támogatásával.
Az önkormányzat a létesítmény további fejlesztésére Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatból 102 millió forint támogatáshoz jutott. Az összegből az erőd udvarára egy ókori villa hasonmása épül, melyben bemutató és foglalkoztató termek lesznek.
A korszerű technika felhasználásával a látogatók a virtuális valóságban is átélhetik a római kort, valamint egy ledfalon felvételekről láthatják a helyi Legio Brigetio hagyományőrző csoport által előadott csatajeleneteket és táncokat.
Az épület kialakítása után az azaumi tábor az év 270 napján lesz nyitva a látogatók előtt. A tervek szerint a létesítményt tavasszal adják át.
Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg. Az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít, ahol az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa, textil, fazekas, kerámia és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat.
Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak.
A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap