„Megacunami” pusztított a Földközi-tenger keleti partján tízezer éve
2021. január 4. 13:33 MTI
Egy óriási szökőár söpört végig a Földközi-tenger keleti partvidékén, a mai Izrael területén nagyjából tízezer évvel ezelőtt - állapították meg izraeli és amerikai kutatók.
Korábban
A Haifai Egyetem (UH) és a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusának szakemberei szerint az újkőkorszakban bekövetkezett megacunami elmosta a termőföldeket, elsodorta a bárányokat és szarvasmarhákat, elpusztítva a térség mezőgazdaságát.
Assaf Yasur-Landau, az UH kutatója szerint noha akkoriban a közösségek kis méretűek és elszórtak voltak, a természeti katasztrófa sok halálos áldozatot követelt.
"Egy ilyen erejű szökőár egész közösségeket elpusztíthatott" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy azok a falvak, amelyek magasabban fekvő területeken voltak, sértetlenül megúszták a természeti csapást.
A PLOS ONE című folyóiratban publikált tanulmány szerint az óriáshullám magassága elérte a 40 métert és a tengervíz nagyjából 3,5 kilométerre behatolt a szárazföldre.
Akkoriban a tengervízszint legkevesebb 16 méterrel volt alacsonyabb a jelenleginél, vagyis a hullámnak nagyon nagy erejűnek és masszívnak kellett lennie, hogy elérje a szárazföldet.
A szakemberek tengeri homokot és kagylóhéjakat találtak a parttól nagyjából 3 kilométerre a szárazföldön. A parthoz közeli tengerfenéken pedig bizonyítékokat találtak arra a nagy erejű földcsuszamlásra, amely feltehetőleg a cunamit okozta.
Yasur-Landau szerint nehéz megmondani, hogy bekövetkezik-e valaha hasonló szökőár a térségben és ha igen, akkor mikor, mivel ezek a természeti jelenségek rendkívül ritkák a Földközi-tenger területén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20