Részlegesen helyreállítják Pompeji második világháborúban megsérült épületét
2021. január 15. 16:22 MTI
Restaurálják Pompeji második világháborúban megsérült épületének három oszlopát - közölte csütörtökön a régészeti park.
Korábban
A vulkánkitörés után bombák és földrengés
A Casa del Fauno (A faun háza) pompás épületének területére 1943 szeptemberében két bomba hullott, egyikük eltalálta a ház privát részéhez vezető bejáratot, az átriumot.
A négy díszes korinthoszi oszlop közül csak egy maradt meg a bombatámadás után, a többit pótolták a háborút követően 1964-ben, majd egy földrengés után 1980-ban ismét.
Az azóta eltelt idő nyoma azonban már meglátszik az oszlopokon, ráadásul instabilakká is váltak. A helyszínen még a bombák maradványai is megtalálhatóak a parkigazgató szerint.
A nápolyi öbölben fekvő Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el 79. augusztus 24-én. Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva, sár és por, és konzerválta.
Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött holttesttel, amelyek még abban a pozícióban voltak a rétegek alatt, amelyben egykor az életükért küzdöttek. A megőrződött település 44 hektárját feltárták.
Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része, Olaszország egyik legkedveltebb látványossága.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap