Pinkerton, az FBI előfutára

2004. július 1.-Múlt-kor

Százhúsz éve, 1884. július 1-jén halt meg Chicagóban Allan Pinkerton, a világ legismertebb detektív-ügynökségének megalapítója, az első amerikai magánnyomozó.

A mindent látó szem

Allan Pinkerton
Pinkerton 1819. augusztus 25-én született a skóciai Glasgow-ban egy rendőr és egy szövőnő fiaként. A család nagy szegénységben élt, mert az apa sérülései miatt elvesztette munkáját, így korán kádárinasnak kellett állnia. A munkások jogaiért küzdő chartista mozgalom tagjaként gyakran került szembe a hatóságokkal, a körözés elől menyasszonyával Kanadába szökött. Új-Skócia partjai előtt hajótörést szenvedtek, így egy fillér nélkül vetődtek partra. Pinkerton a határon átszökve Chicagóban lett kádár egy szeszfőzdében, majd néhány év múlva egy skót emigránsok lakta kis településen saját vállalkozást próbált nyitni.


A legenda szerint egy erdőben nézett fa után, amikor munka közben lepett meg egy pénzhamisító bandát. Értesítette a helyi seriffet, akivel együtt letartóztatta a bűnözőket. A bátor és becsületes fiatalember két helyi vállalkozó támogatásával újabb bandákat leplezett le s hamarosan ő volt a seriff "félállású" helyettese. Amikor azonban megpályázta a tisztséget, a választáson utolsónak jött be: a helyiek nem tudták megbocsátani neki, hogy rabszolgákat szöktetett át Kanadába.


A kisvárosi politikától megcsömörlött Pinkerton visszaköltözött Chicagóba, ahol jobban méltányolták: több megbízást kapott pénzhamisítók, emberrablások felderítésére. 1852-ben alapította meg nyomozással foglalkozó magáncégét. A cég jelszava "sosem alszunk", jelképe a "mindent látó szem" volt - ez ihlette a magándetektív angol megnevezését (private eye).

Jesse James legyőzője

Pinkerton, Lincoln és McClernand vezérőrnagy,
1862
A cég nem szűkölködött munkában: az Egyesült Államok jelentős része még a "Vadnyugathoz" tartozott, ahol nem volt rendőrség, közbiztonság. A Pinkerton Detektívügynökség két legnagyobb ügyfele a két viszonylag rendszeresen működő szolgáltatás, a posta és a vonat lett - a nem működő harmadik, a rendőrség rovására. Pinkerton és munkatársai hamar hírnevet vívtak ki maguknak kemény és hatékony fellépésükkel. Ők voltak az elsők, akik aktákat készítettek a gyanúsítottakról, bűnügyi nyilvántartást hoztak létre, fényképek alapján azonosították a tetteseket és nem riadtak vissza attól sem, hogy beépüljenek a bandákba.


Pinkerton lett Abraham Lincoln testőre, s 1861-ben meghiúsított egy merényletet, melyet az elnök beiktatásán akartak elkövetni. Lincoln hálából őt bízta meg a titkosszolgálat megszervezésével, amelyet E.J. Allen néven vezetett, s amely a polgárháború végén már hatékonyan működött. Hírszerzésben és kémelhárításban is jeleskedtek, megakadályozták például a nyolcezer déli hadifogoly kiszabadítására szőtt összeesküvést.


Legnagyobb sikereik közé tartozott egy 700 ezer dolláros vonatrablás tetteseinek elfogása 1866-ban, Jesse James és bandájának felszámolása, a Wild Bunchnek (Vad banda) nevezett vonat-és bankrablásra szakosodott bűnszövetkezet felmorzsolása, valamint Butch Cassidy és a Sundance Kölyök elüldözése Latin-Amerikába.

Tisztességtelen eszközök

A mindent látó szem
A Pinkerton cég hírneve egyre nőtt, nyomozóit csak úgy emlegették: a pinkertonok. A lakosság szemében hősökké váltak, és hamarosan már ponyvaregények zengték dicsőségüket. A gyorsan növekvő vállalkozás azonban a nyilvánosság elől titkolt, s tulajdonképpen illegális eszközökkel is dolgozott: megtévesztéssel, megfélemlítéssel, emberrablással, sőt gyilkossággal is. Jesse James és bandája üldözése közben például gyújtóbombát dobtak a bandita anyjának farmjára, a tűzben egy kisgyerek is meghalt. Ugyanekkor vesztette életét Kate Warn, a világ első - a Pinkerton cég alkalmazásában álló - nyomozónője is.


Hírnevüket tovább rombolta, hogy gátlás nélkül szegődtek el sztrájkok letörésére, olykor a rendőrség oldalán léptek fel. 1873-1876 között a Pinkerton-cég egyik ügynöke beépült a Molly Maguire nevű titkos bányászszervezetbe, amely állítólag terrorista akciókra készült. Ennek az ügynöknek a vallomása vezetett a szervezkedés leleplezéséhez és vezetők kivégzéséhez. Így lett az egykori munkásmozgalmi aktivistából a kapitalisták érdekeinek védelmezője.

Pinkertont azonban lekötötte a folyamatosan növekvő ügynökség ügyeinek intézése. Ellensúlyozandó rossz sajtóját, Pinkerton gátlástalan öntömjénezésbe kezdett, személyét és vállalkozását idilli fényben lefestő könyvek hosszú sorát íratta, sőt írta meg. A kicsit kiszínezett, de reklámjuk szerint valódi, "az aktákból átvett" sztorikat tartalmazó történetek nagy hatást gyakoroltak az olvasókra - sőt, még Mark Twainre és Raymond Chandlerre is.


Pinkerton 1884. július 1-jén halt meg. Az ügynökséget fiai örökölték, akik egyre inkább a biztonsági és védelmi tevékenységre helyezték a súlyt a nyomozással szemben. Az egykori családi vállalkozás később részvénytársasággá vált, majd átadta a helyét az immár valóban állami, hatóságként működő szervnek: a Szövetségi Nyomozó Irodának - legismertebb nevén az FBI-nak.


(MTI Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)