Tízezreket mészároltak le a földre és vagyonra éhes keresztesek Jeruzsálem elfoglalásakor
2021. július 15. 09:01 Múlt-kor
„Ebben a templomban majdnem 10 ezer embert öltek meg. Ha ott lettél volna, láthattad volna, ahogy bokáig gázolunk a leöltek vérében. (…) Senkit nem hagytunk életben, sem a gyerekeket, sem a nőket.” A francia történetíró Fulcher de Chartres így emlékezett a Jeruzsálem elestét követő horrorisztikus vérfürdőre, amelyet a Szent Városba betörő keresztesek 1099. július 15-én hajtottak végre.
Korábban
Három évvel korábban több mint 40 ezer keresztes indult el Európából a Szentföld irányába. A fegyveresek eltökéltek és motiváltak voltak, hiszen II. Orbán pápa bűneik alól való azonnali feloldozást ígért bárkinek, aki elesik a muszlimok elleni harcban.
A szentatya felhívása egyben egyfajta „biztonsági szelepként” is működött, hiszen az Európa stabilitását veszélyeztető földnélküli lovagok tömegeit, akik földbirtokra, vagyonra és egzisztenciára vágytak, Jeruzsálem felé lehetett irányítani, így mód nyílt arra, hogy az Európában felgyülemlett társadalmi feszültségeket egy grandiózus vallásháborúban levezessék.
A fanatikus küldetéstudat és a vagyonszerzés lehetősége által mozgatott keresztesek harcolva tették meg az utat, és átvágták magukat a Kis-Ázsiát uraló szeldzsuk törökök területén. Mikor végre megpillanthatták Jeruzsálem falait, sokan nem tudtak uralkodni a rájuk törő érzelmeken, és sírva fakadtak.
A város ostroma június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő néhány ezer fős helyőrségen. Nem volt könnyű dolguk, hiszen szűkében voltak az élelemnek és az ívóvíznek, köszönhetően annak, hogy az erőlelátó védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken.
A kimerültségtől a derék lovagok hallucinálni kezdtek: egyesek azt híresztelték, hogy látni vélték a keresztesek egyik, nemrégiben elhunyt karizmatikus vezérét, Adhemar püspököt, aki körmenetre hívta őket. A keresztesek követték az égi felhívást és meztelen lábbal, szent dalokat énekelve, egyfajta ünnepélyes körmenetben a falak mentén megkerülték Jeruzsálemet.
A széplelkű éneklést később sokkal gyakorlatiasabb lépések követték: a kereszt harcosai szétszerelték a genovaiak gályáit és a rendelkezésre álló faanyagból ostromlétrákat és két ostromtornyot is építettek. A végső roham július 14-én éjjel kezdődött.
Az ostromlóknak sikerült az éjszaka leple alatt a falak közelébe húzni az ostromtornyokat. Bár virradatkor a védők felocsúdtak és felgyújtották az egyik tornyot, a másikkal a kereszteseknek sikerült elérni a falakat.
A városba bejutó vérgőzös keresztesek nem elégedtek meg a helyőrség tagjainak legyilkolásával, hanem az egész várost egy gigantikus mészárszékké alakították. Két napig tartott az ezrek életét követelő pokoli őrjöngésük. Annyi volt a halott, hogy Jeruzsálemet hónapokra elárasztotta a hullák bűze.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ostromot követő vérfürdő, amelyben arab források szerint több tízezren vesztették életüket, egy hidegvérrel végrehajtott, tudatos etnikai tisztogatás volt, amellyel a keresztesek a várost korábban uraló Fátimida kalifátus hátországát akarták meggyengíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.