Életre keltik a mosztári kőhidat
2004. július 23. 12:41
A boszniai háborúban a horvát hadsereg által 1993. novemberében lebombázott hidat 2004. július 23-án adják át újra a forgalomnak.
A Neretva folyót Mosztárnál több mint négyszáz éve átívelő Sztári Mosztot 1993. november 9-én este 10 óra után a horvát hadsereg lövegei a folyóba ágyúzták. Súlyosan megrongálták a két végén álló, XVII. századi tornyokat, s lerombolták a közvetlen közelében lévő, XVI. századi történelmi muzulmán városrész házait is.
A boszniai háborúban 1992-1995 között a bosnyákok ellen irányuló etnikai tisztogatás mellett a boszniai szerbek és horvátok célja egyértelműen a kulturális gyökerek eltűntetése, a multikulturális örökség szisztematikus elpusztítása volt. A nacionalista azonosságtudat jegyében a tér homogenizálásába kezdtek: a szimbolikusnak tartott épületeket, a szarajevói Nemzeti Könyvtárat, a Keleti Intézetet, a Nemzeti Múzeumot, mecseteket, katolikus templomokat, a Neretva hídjait a multikulturális történelem épített örökségét kíméletlenül lerombolták.
Az együttélés legutolsó szimbóluma a mosztári Sztári Moszt volt (jelentése Öreg Híd), mely a város keleti és nyugati részét kötötte össze.
Az UNESCO koordinálásával felújított hidat 2004 július 23-án adják át újra a forgalomnak |
Koïchiro Matsuura, az Unesco főigazgatója az International Herald Tribune számára írt cikkében kifejtette, a rekonstrukció nem pusztán fizikai értelemben vett felújítás, hanem a múlttal ápolt viszonyunk újragondolásának, a helyi közösségek közötti kapcsolatok újrakötésének, a folyó két oldalán élők közötti párbeszéd felélénkítésének eszköze is.
A folyóba zuhant darabok felderítését a magyar katonai kontingens könnyűbúvárai végezték, az újjáépítésre pedig egy magyar vállalat, a Hídépítő Rt. kapott megbízást. A szétlőtt Öreg Híd mellett ideiglenes gyaloghidat építettek és közreműködtek a híd alapjainak víz alatti felderítésében, a híd köveinek kiemelésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05