Bolhapiacon vásárolt maja műtárgyakat adott vissza Németország Mexikónak és Guatemalának
2021. november 9. 13:23 MTI
Több mint ezeréves maja műtárgyakat adott át pénteken Németország Mexikónak és Guatemalának.
Korábban
A 13 tárgyat tavaly véletlenül fedezték fel.
A németországi Szász-Anhalt tartománybeli Klötzében egy férfi értesítette a helyi rendőrséget, hogy nagyapjától származó, második világháborús fegyvereket akar átadni nekik.
A két puskát egy dobozban ásták el 2007-ben.
A pincéből azonban 13 tárgy, Kr. e. 250–Kr. u. 850 között készült szobrok, tányérok és csészék is előkerültek.
A férfi elmondása szerint 2003-ban szerezték be őket a lipcsei bolhapiacon kevesebb mint 100 euróért (35 800 forint), és azt állította, nem tudja, honnan valók.
Egy szakértő később megerősítette, hogy a tárgyak eredetiek, 11 a mai Guatemala területén, két másik a mai Mexikóvárostól mintegy 40 kilométerre lévő Teotihuacánban készült.
Az ősi közép-amerikai maja város a Kolumbusz előtti Amerika legnagyobb települése volt.
A rendőrség gyanúja szerint a műtárgyakat sírfosztogatók hozták felszínre, majd a feketepiacon eladták őket.
A szobrokat és edényeket Reiner Haseloff, Szász-Anhalt miniszterelnöke adta át Guatemala és Mexikó nagykövetének pénteken Berlinben ünnepélyes keretek között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap