Ókori kincseket fenyegetett a monumentális Asszuáni-gát építése
2022. január 15. 10:40 Múlt-kor
51 éve, 1971. január 15-én adták át Egyiptomban a nagy Asszuáni-gátat, amelyet a projektet elindító Gamel Abdel Nasszer már nem élhetett meg, cserébe azonban az új egyiptomi elnök, Anvar Szadat Nasszer-tónak nevezte el a gát mellett kialakított hatalmas víztározót, a világ egyik legnagyobb mesterséges tavát. A gáthoz tizenhatszor annyi követ használtak fel, mint a Kheopsz-piramishoz, és a történelem eddig legnagyobb régészeti mentőakciója is a megépítéséhez köthető.
Korábban
A Kairótól mintegy 800 kilométerre délre fekvő Asszuánnál az első gátat még a britek építették fel 1898 és 1902 között.
Mivel azonban a 36 méter magas, közel két kilométer hosszú építmény kétszeri átépítése után sem felelt meg a kijelölt céloknak, az 1950-es években az immár brit uralom alól végleg felszabadult Egyiptom vezetése az újabb gát megépítése mellett döntött.
Az építkezés előkészítése brit és amerikai pénzügyi támogatással kezdődött meg, amikor azonban a nyugati hatalmak képviselői értesültek róla, hogy az egyiptomiak a cseheken keresztül 250 millió dolláros üzletet kötöttek a Szovjetunióval, elálltak a projekt további finanszírozásától. A munkálatok így végül 1960-ban, szovjet segítséggel indultak meg.
Nasszer elnök szemléli az építkezést, 1963
A közel 4 kilométer hosszú, 111 méter magas gát és a mögötte található víztározó, az 5740 négyzetkilométer területű, 550 kilométer hosszú Nasszer-tó környékéről közel százezer szudáni nomádot és egyiptomi lakost kellett kitelepíteni, 22 műemléket pedig át kellett helyezni.
Az Abu Szimbel-i sziklatemplomokat átlag 20 tonnás kockákra fűrészelték és egy 52 ország bevonásával folyó mentőakció keretében a folyótól mintegy 200 méterre, 68 méterrel magasabban újból felépítették.
Az árvizek megszüntetése és az öntözővíz folyamatos biztosítása mellett a gát számos előnye közé tartozik az áramtermelés is – sokan azonban a hátrányokat legalább olyan hangsúlyosnak tartják.
Az Asszuáni-gát (Kép forrása: Wikipedia / Hajor / CC BY-SA 3.0)
A Nílus által hordott tápanyag eltűnése, és ezzel összefüggésben a termésátlagok csökkenése, a szikesedés, a halászfalvak eltűnése mind abba az irányba mutatnak, hogy a gát lerombolása sem volna ördögtől való gondolat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.