Cezanne-művel gazdagodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye
2022. február 4. 18:05 MTI
Nagy értékű Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; a műtárggyal – amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható – a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.
Korábban
A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum. A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható – mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását – mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvői női aktjának gyűjteménybe kerülését is – a magyar kormány támogatása tette lehetővé.
Az amerikai aukción 750 ezer dollárért (mintegy 227 millió forint) megszerzett Cezanne-akvarell a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapját képező, európai rangú Esterházy-gyűjtemény 1871. évi állami megvásárlásának 150. évfordulója előtt tisztelegve került a múzeumba – jegyezte meg a főigazgató.
Geskó Judit, a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás kurátora elmondta, hogy a Cezanne-mű egyik oldalán található akvarell a Colombier-kastélyt ábrázolja távolnézetből.
A képen a francia mester pályájának utolsó két évtizedére jellemző laza, foltokból építkező, a papírt néhol üresen hagyó oldottság mutatkozik meg. „Ez a tájkép a cezanne-i életműben is rendkívül érdekes teljességet mutat” – emelte ki.
Geskó Judit elmondása szerint a műtárgy másik oldalán látható facsoport szintén a cezanne-i képi világ egy nagyon jellemző, a művészt még befejezetlenségében is maximálisan kifejező, a kastély közelében készült tanulmányrajza.
Mint a kurátor kiemelte, az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták, mostantól pedig kiválóan illeszkedik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.
Nem ez azonban az egyetlen műtárgy, amellyel a gyűjtemény a kiállítás kapcsán gyarapodott: a Szépművészeti Múzeum nemrég Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíció című munkáját is megvásárolta; ez a festmény szintén megtekinthető a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton – mondta el Geskó Judit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap