Feltárták az első állami egyetem romjait Kínában
2022. február 22. 13:35 MTI
Kína első, állami igazgatás alatt álló felsőoktatási intézményének romjait tárták fel régészek a kelet-kínai Santung tartomány területén – közölte a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfőn.
Ásatás Kínában (illusztráció) (Wikipedia/Gary Todd)
Korábban
A Kr.e. 374-ben épült Csihszia akadémiát a hadakozó fejedelemségek korában (Kr. e. 475–221) a mai Santung területén fekvő Csi államban alapították. A több mint 150 éven át fennálló intézmény egyszerre több szerepet is betöltött: állami felsőoktatási intézmény mellett kutatóintézetként és agytrösztként is működött.
Az akadémia épületkomplexumát egy öt éven át tartó ásatás keretében tárták fel.
Az épületegyüttest, amelynek helyszíne összeköttetésben áll Csi állam egykori fővárosának romjaival, történelmi feljegyzések alapján azonosították a Csihszia akadémiaként. A négy sorban álló épületek alapterülete összesítve megközelíti a 40 ezer négyzetmétert. Felülnézetből az épületek trapézalakot formálnak.
A Hszinhua a tartományi régészeti társaság egyik munkatársára hivatkozva arról írt, hogy a Csihszia akadémia megalapítása Csi állam legfontosabb reformjai közé tartozott.
Az újítás egy nagyszabású kulturális és intellektuális terjeszkedésnek nyitott utat – vélekedett a szakértő, aki szerint a romok feltárása rendkívüli jelentőségű a Csi kultúra további tanulmányozásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.